Indul a gazdaság újraindítását segítő állami viszontgarancia-program

A Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. ősztől induló viszontgarancia-programja a koronavírus-válságban nagy segítséget jelenthet a magyar vállalkozásoknak - írta csütörtöki közleményében a Pénzügyminisztérium.

A kormány célja a gazdaság gyors újraindítása, ennek egyik fontos eleme a vállalati fejlesztések és beruházások finanszírozásának erősítése. Az új viszontgarancia-program keretében a hitel- és kölcsönfelvétel esetén 85 százalékos, kötvénykibocsátás során 100 százalékos állami helytállást biztosít az állam - ismertették.

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendelet tartalmazza a viszontgarancia működéséhez szükséges eljárási és technikai részletszabályokat. A rendelet többek között rögzíti, hogy milyen féltetelekkel köthet a cég készfizető kezességvállalási szerződést a beruházó, fejlesztő vállalkozásokkal, és ebből a körből egyértelműen kizárja a tartozást felhalmozókat, illetve a csőd-, felszámolás vagy végelszámolás alatt állókat - írták.

Hozzátették, részletesen meghatározza azt is, hogy mire terjed ki a viszontgarancia, így például a kamatra, díjakra és egyéb járulékokra csak abban az esetben érvényes, ha azok összege már a kezességvállalásról szóló döntés időpontjában is pontosan ismert.

A jogszabály rendezi az esetleges tartozások behajtásának menetét is, e szerint az államra átszállt követelésnél a végrehajtás nem az állami szerveket terheli, az a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. feladata - írta a PM.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2021. augusztus 19. 12:07
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Újabb botrányos hangfelvétel szivárgott ki a Tisza pártból, melyből kiderült, hogy Tarr Zoltán már korábban is el ak...
Magyarország már több mint egymillió migránst tartóztatott fel a déli határon, ennek ellenére Brüsszel továbbra sem ...
Az európaiak elsöprő többsége elzavarná Ursula von der Leyen-t. Ez derült ki a Cluster17 legfrissebb kutatásából.
Tízen meghaltak és 41-en megsérültek, amikor egy vonat letarolt egy emeletes buszt Mexikóban, erről megdöbbentő felv...
Országszerte 24 településen 500 óvodás kisgyerek kap évkezdő csomagot, amiben van például vízfesték, váltócipő, ruha...