Íme, ezek azok a bűncselekmények, amelyek elkövetése miatt börtönbe került Magyar Péter jobbkeze

Többrendbeli, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett sok száz milliós csalás, csalás kísérlete, hamis magánokirat felhasználása – többek között ezek tartoznak a bűnlajstromába Magyar Péter bizalmasának, aki egy, az egész országot átszövő piramisjáték haszonélvezője volt. A hálózatot irányító bűnbanda milliárdokat szedett össze, de a pénzt azóta sem találják a hatóságok - írja a Magyar Nemzet.

A milliárdos piramisjáték ügyében hozott jogerős ítélet fényében nyugodtan nevezhetjük igazi nagypályás csalónak Magyar Péter jobbkezét. Noha S. Mária papíron XXI. rendű vádlottja volt egy milliárdos bűnügynek, az az iratokból egyértelműen kiderül, hogy tevékeny részese volt a csalássorozatnak és közvetlen kapcsolatban állt az elsőrendű vádlottal, F. Attilával, akinek letartóztatása után ráadásul S. Mária vitte tovább a bizniszt.

Ismert, a piramisjáték szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, F. László, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraiban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át.

Az ikerpár nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek.

A hálózat 10–30 százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak néhány embernek fizettek ki.

A pénz többnyire nejlonzacskókban, többek között benzinkutaknál, a BankCenter előtt vagy épp plázák parkolójában vették át. Az eltűnt milliárdok nyomára azóta sem bukkant a hatóság.

A csalási botrány kitervelőjét végül tizenegy évre ítélték, de F. Attila hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, mivel a csalási ügy miatt négy évre ítélték. S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott.

Fotó: Origo

De nézzük a részleteket!

S. Máriát, mint XXI. rendű vádlottat a Fővárosi Ítélőtábla 2018-ban háromrendbeli, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben (ez valamivel enyhébb minősítés, mint az első fok által megállapított bűnszervezet), üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt mondta ki bűnösnek. Ebből ráadásul két cselekményt folytatólagosan követett el. Ezen túlmenően az ítélőtábla kétrendbeli, jelentős kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás miatt is elítélte Magyar bizalmasát. Ebből egy cselekmény kísérleti szakban maradt – olvasható a jogerős bírósági ítéletben, amely azt is tartalmazza, hogy S. Mária a bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségét is elkövette.

2024. május 28. 09:11
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...