Így készült a Házasság első látásra, meglepő kulisszatitkok derültek ki

Hogyan választották ki a jelentkezőket, majd a párokat, mekkora stáb dolgozott a kísérleten és mi történt a kamerák túloldalán? A Tények Plusz most megmutatja azt, hogyan készült a Házasság első látásra második évada!

Hetekkel ezelőtt véget ért a közkedvelt párkereső reality, a Házasság első látására. A műsor, akárcsak az első évad ezúttal is hatalmas űrt hagyott a nézők szívében. Mostanáig nem telik el úgy nap, hogy ne foglalkoznának a kísérlet résztvevőivel, ez pedig a nézettséget tekintve talán nem is olyan meglepő Kirády Attila kreatív producer szerint.

Sikertörténet volt, ez az egyik legnézetebb tévéműsor volt Magyarországon. Nyilván egyrészt nagyon örültünk annak, hogy ez egy ennyire sikeres műsor lett, hiszen nekünk ez az első próbálkozásunk volt

– mondta Attila.

A műsor többéves nézettségi rekordokat döntött meg. Ezekben a napokban, pedig a szerkesztői csapat már a harmadik évad szereplőit válogatja.
A forgatási napokon nem csak a szereplőknek, de családjaiknak is órákig kell várakozni, annak érdekében, pedig, hogy ezek a percek se legyenek unalmasak, akárcsak egy igazi esküvőn a ceremóniamester szórakoztatja a népet. Ezek a pillanatok persze nem kerülnek bele az adásba, hiszen a kísérlet nem erről szól.

Nagy Zalán esküvőszervező, vagy úgy is mondhatnánk a Házasság első látásra ceremóniamestere azonban ekkor is összetartja a násznépet.

Gyakorlatilag az esküvőkkel kelek és az esküvőkkel fekszem, én mellette egyetemen tanulok hétköznap, hétvégente, pedig járom az országot. Most már ez az ötödik szezon az idei, hogy évi szinten 30 esküvőt bonyolítok, úgyhogy gyakorlatilag szabad hétvégém is utoljára tavasszal volt. Rengeteg közös történetnek lehetek én is a része, csodálatos embereket ismerhetek meg a munkám által és engem tölt

– árulta el Zalán.

Nem ő az egyetlen, akinek a munkája bár elengedhetetlen, a képernyő mégsem jelenik meg. Az esküvők hangulatáról ebben az esetben is profi szakmai csapat gondoskodik. Erről már Halász István "Stefán" beszélt a Tények Plusznak.

A kamera irányába kell dolgoznunk, tehát mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy mi lesz jó a képernyőn, mi fog jól kinézni, mi fog jól szólni. Hogy nem bántom én úgymond az operatőrök és a rendezők munkáját. Úgyhogy, ha őszinte akarok lenni teljesen más ez az esküvő, mint egy általános normál esküvő

– részletezte.

A műsor közel 50 fős szerkesztői csapata hetekig él együtt a produkcióval. A forgatások alatt 0-24-ben elérhetőek és minden pillanatban azon dolgoznak, hogy a szereplők körül minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Bár az esküvők is rengeteg előkészületet igényelnek, a műsor nagy része a hétköznapok és a közös terápiák, vacsorák. Ezeknek összehangolása, pedig nem könnyű feladat.

Bár a hat hét alatt elképesztő mennyiségű felvétel készül a nézők elé egy jól kidolgozott, vágott verzió kerül. Ezért lehet olyan, hogy egy szereplő tűkön ülve vár egy jelentet, végül az kimarad. Így volt ez a végső döntéseknél is.

2025. február 16. 10:44
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A kommunikációs igazgató újra a tiszás álprofilok célkeresztjébe került. Felhívta a figyelmet a Patrióta legutóbbi a...
„Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát” – írta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője újab...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family