Idén már hatvanezren próbáltak bejutni Magyarországra

Eddig idén mintegy hatvanezer embert tartóztattak fel, aki illegálisan Magyarország területére akart lépni. Tavaly az azonos időszakban mintegy 19 ezren próbálkoztak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 csatornán.

Bakondi György közölte: ebben az időszakban 560 ember ellen indult büntetőeljárás embercsempészés miatt, míg tavaly ez a szám 220 volt.

"Vagyis még az afgán helyzetet megelőzően jelentős, a tavalyihoz képest erőteljes nyomásnak van kitéve a magyar határ és az azt őrző rendőri és katonai erők" - fogalmazott Bakondi György.

Már most mintegy felerészben afgánok érkeznek, akik nagyobb csoportokban közelítik meg a zöldhatárt - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az olasz partokon mintegy 30 százalékkal nőtt az érkező illegális bevándorlók száma, gyakori, hogy 600-800 ember egyszerre érkezik hajóval.

Kedden "rohamozták meg" a spanyol-marokkói határt mintegy százötvenen - folytatta -, és legalább ötvennek sikerült átjutnia az ottani határszakaszt védő hat méter magas kerítésen.

Hozzátette, a görög szigeteken megállították ugyan a "beáramlást", de a balkáni útvonal "elég telített": a migránsok feltorlódtak például a boszniai-horvát, a szerb-magyar vagy a szerb-magyar-román hármas határon.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy az afganisztáni helyzet meglepte a nyugati vezetőket, hiszen a jelentős anyagi forrásokból kiképzett és felszerelt afgán biztonsági erők nem tudtak, illetve nem akartak ellenállni a táliboknak.

"Ez mindenképpen azt jelzi, hogy azok a politikai elgondolások, amelyek a demokrácia afganisztáni bevezetésével, az önvédelmi készség magas szintjével altatták el az európai és az egyesült államokbeli politikai vezetést, nagyon messze voltak a realitástól" - jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.

MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2021. augusztus 18. 08:26
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...