Két újabb utórengést is lehetett érezni Magyarországon

A keddi horvátországi földrengés két szerda reggeli utórengését is lehetett érezni Magyarországon - közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának szeizmológusa az MTI-vel.

Szanyi Gyöngyvér tájékoztatása szerint az utórengések közül a szerda reggel 6.15-kor keletkezett, majd a 11 perccel később kipattant, az előző napinál enyhébb rengést elsősorban a magasabb épületekben Magyarországon is érezték, például Kaposváron, Lentiben, Nagykanizsán, Pécsen és Zalaegerszegen.

Horvátországban több nagyobb utórengést mértek

Horvátországban a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel - közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.

A földrengés epicentruma 18 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 37 kilométerre Zágrábtól, fészke pedig 10 kilométeres mélységben. A földmozgást egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság.

Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere a sajtónak azt mondta: a várost és környékét három nap alatt harmadszor érte földrengés. Minden romos ház, amely eddig még bírta, most összeomlott - mondta, hozzátéve, hogy az emberek már második napja nem alszanak.

A Vecernji List című horvát napilap szerdai beszámolója szerint több százan maradtak fedél nélkül Petrinjában és környékén, kaszárnyában és sportcsarnokban helyezték el őket. Aki tehette, elhagyta a megyét, rokonaihoz vagy barátaihoz utazott.

Voltak, akik az autójukban töltötték az éjszakát. Több udvarban tüzeket gyújtottak, hogy amellett melegedjenek, otthonába senki sem mert visszatérni. Sziszekben és környékén még mindig kétezren, Petrinja térségében pedig hétezren vannak áram nélkül - olvasható a lapban.

További sérültekről és halottakról nem érkeztek jelentések. A hegyi mentőszolgálat kedden hat embert mentett ki a romok alól élve, és hét halottat is találtak a romok alatt. Több tucat sérültje is van a természeti katasztrófának, súlyos állapotban közülük hatan vannak.

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. Kedden a korábbinál sokkal erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés pusztított az epicentrum körzetében. Szakemberek szerint a hétfői csak előrengés volt, és a keddi lehetett a főrengés. Utórengésekre több hónapig is számítani kell.

A horvát kormány keddi, késő esti ülésén 120 millió kuna (közel 6 milliárd forint) azonnali gyorssegélyről döntött, amelyet még szerdán átutalnak a földrengés sújtotta megyéknek. Zágráb az Európai Unió Szolidaritási Alapjától remél további segítséget.

Címlapfotón: jelentős károkat okozott a földrengés Horvátországban

2020. december 30. 09:16
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Saját feleségét gázolta el egy férfi Érden
Tolatás közben gázolta el egy idős sofőr a saját feleségét Érden szombat reggel. Valószínűleg rosszul lett és a gázr...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.