F. János 24 év után ismerte be a rendőröknek, hogy 2000. május 28-án meggyilkolta a 11 éves bajai kisfiút, Till Tamást.
A Kecskeméti Járásbíróság a férfit december 14-én 30 napra letartóztatta, és bár a vádlott fellebbezett, másodfokon a döntést helybenhagyták. Az ügy azonban várhatóan napokon belül újra terítékre kerül, hiszen a letartóztatást ismét el kell rendelni.
Emlékezetes, hogy F. János először szabadon távozhatott a rendőrségről, ugyanis úgy értelmezték a jogszabályokat, hogy mivel az elkövető a bűncselekmény idején még kiskorú volt, a tette elévült. Ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett az ügyészség, mondván, az emberölés minősített esete semmilyen körülmények között sem évül el, a férfi ezért büntethető.