Hornung Ágnes: a kormány a családot tekinti a legfőbb nemzeti értéknek

A család a legfőbb nemzeti érték, hiszen a családok biztosítják a magyar nemzet megmaradását - közölte Hornung Ágnes államtitkár a Családok nemzetközi napja alkalmából hétfői videó bejegyzésében a Facebook-on.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a folyamatosan változó világ "minden kétségen felül álló értékének" nevezte a családot.

Kifejtette: a magyar kormány a családot tekinti a legfőbb nemzeti értéknek, hiszen a családok biztosítják a magyar nemzet megmaradását. Ezért tették 2010 óta a családok támogatását a kormányzás egyik legfőbb alapelvévé.

Emlékeztetett arra, hogy évről-évre szélesítették, bővítették a családtámogatási rendszert, hogy megkönnyítsék a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, az otthonteremtést, valamint a gyermeknevelés melletti munkavégzést annak érdekében, hogy több pénz maradjon a családoknál.

Elmondta: "olyan országot szeretnénk, ahol a családok békében tudnak élni, ahol a gyermekeiket biztonságban tudják, és ahol a dolgozó szülők előre tudnak jutni".


Kitért a szomszédságunkban zajló háborúra is, amely, mint mondta, "megrengette biztonságunkat, megrengette Európa gazdaságát, és rendkívüli kiadások elé állítja a kormányt is".

Közölte: minél tovább tart a háború és a szankciók, annál többet kell a kormánynak fordítania az ország és a gazdaság védelmére.

Hangsúlyozta, hogy a családok védelmét a mostani háborús időben is a legfontosabb feladatuknak tartják. Ezt mutatja, hogy januártól bevezették a 30 év alatti anyák szja-mentességét és elengedik diákhitel-tartozásukat.

Megemlítette, hogy havonta plusz 10 ezer forint családi adókedvezményt kapnak a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok. Ugyanakkor könnyítették a Babaváró támogatás és más családtámogatások igénybevételét.

Hozzátette: a megemelt energiaárakkal szemben is védik a családokat, hiszen a rezsicsökkentett árakkal havi 180 ezer forintos támogatást nyújtanak minden magyar családnak.

"Azt kívánom a magyar családoknak, hogy a háború mielőbb véget érjen és biztonságban, jólétben tudjanak élni" - fogalmazta meg közösségi oldalán Hornung Ágnes.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2023. május 15. 09:27
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...