Hihetetlennek tűnő eljárás, saját fogát ültetik egy vak szemébe

Sok orvos még nem is hallott ilyenről.

Egy vak kanadai férfi hamarosan visszanyerheti a látását a fogának köszönhetően, miután egy nem mindennapi operációnak veti alá magát – írta szombaton a New York Post.

Brent Chapman egy két részből álló eljárásban vesz részt, melynek során egyik fogát hamarosan a szemébe ültetik. Bár a műtét hihetetlennek tűnik, már a világ számos pontján alkalmazza az orvostudomány a látás helyreállításának céljából.

Ez egy olyan ritka műtét, amelyről a legtöbb ember nem hallott, még akkor sem, ha szemsebész

– nyilatkozta Dr. Greg Moloney, a vancouveri Mount Saint Joseph Kórház szemésze, valamint kiemelte, hogy a fog segít a páciensnek egy mesterséges szaruhártya rögzítésében.


A kockázatos eljárás során az orvosi csapat először eltávolította a férfi fogát, amit lefaragtak, kilyukasztottak és egy optikai lencsét helyeztek bele, majd ideiglenesen visszaoperálták az arcába.

A 3 hónapos beültetés lényege az, hogy a fog megszerezze a támasztószövet rétegét

– magyarázta a szakember.

Nemsokára pedig eljön a második műtét ideje, amikor a fogat újból kiveszik és a szemgolyóba helyezik.

„(A fogak) dentint tartalmaznak, amely ideális szövet egy műanyag lencse elhelyezésére anélkül, hogy a szervezet kilökné azt” – mondta Moloney.

2025. március 03. 22:29
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Meggyilkolták Charlie Kirk-öt, Donald Trump közeli szövetségesét, miközben egy egyetemi rendezvényen tartott beszéde...
Robogóval akart betörni az ügyészség épületébe egy nő Budapesten, a megdöbbentő esetről videó is készült. Egy bizton...
Menet közben mobilozott egy villamosvezető Budapesten, a férfi szinte egész idő alatt a telefonját nyomkodta és alig...
A rendőrök pillanatok alatt elfogták a debreceni késes rablót.
Eszméletlen állapotban vittek kórházba két férfit mustgázmérgezés miatt Tolnán. Szüret után mentek le a pincébe, hog...