Hiába a „Rendőröknek tilos” tábla - lecsaptak a duóra Salgótarjánban

Iskolához közel árult drogot a visszaeső házaspár.

Visszaeső salgótarjáni drogterjesztőket, egy 45 éves férfit és annak 43 éves feleségét fogták el a rendőrök június 24-én reggel, akik egy iskolához közel árulták a tudatmódosító szereket – tette közzé a police.hu.

A Nógrád Vármegyei rendőrség Facebook oldalán közzétett videóján látható, hogy a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ahol a ház falán egy "elrettentő" tábla fogadta őket. Azt írta, hogy a rendőrség számára tilos a belépés, ám a kék ruhások nem rettentek meg, és elfogták a házaspárt.


Mint kiderült, a többgyerekes pár már korábban a figyelem középpontjába került, ám nem hatott rájuk a büntetőeljárás, így folytatták törvényellenes tevékenységüket. 36 adag, összesen, 12,34 gramm súlyú kábítószert, illetve pénzt és műszaki cikkeket foglaltak le a nyomozók, majd őrizetbe vették az elkövetőket.

Úgy tűnik, hogy dílerek táblája nem volt elég hatásos a rendőrök ellen.

2025. július 01. 17:04
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family
Ezzel a kiáltással rohant oda egy fiú a kunszentmiklósi strand büféjében apjához, aki már csak messziről látta, ahog...
Megkezdődött a negyedik történelmi íjász-világbajnokság Gyulán. A versenyre a világ minden tájáról neveztek, 23 orsz...
Javában tart az Ökumenikus Segélyszervezet kampánya, amelyben 2000 rászoruló gyerek iskolatáskáját szeretnék megtölt...