Hatalmas robbanás volt Moszkva mellett, evakuálást rendeltek el

Robbanás történt a Moszkva melletti Szergijev Poszadban lévő Zagorszkij optikai és mechanikai üzem területén, az üzem közelében lévő több házban is kirobbantak az épületek ablakai – számolt be az orosz katasztrófavédelem a TASZSZ-nak.

A város az ukrán határtól távolabb, Moszkvától mintegy 70 kilométerre található.

A robbanás a Zagorszki Optikai és Mechanikai Üzem területén történt a kazánház körül. A robbanáshullámtól a város különböző kerületeiben lévő több házban is kitörtek az ablakok

– mondta az ügynökség szóvivője.

A portál értesülései szerint teljes evakuációt rendeltek el az üzemben, bejelentették az összes épület és üzem kiürítését, beleértve a bérelt épületeket is.

Andrej Vorobjov moszkvai területi kormányzó közölte, hogy a vészhelyzet helyszínére utazott.


A Mash értesülései szerint a robbanás következtében 25 ember megsérült, a romok alatt pedig további emberek lehetnek.

A robbanás hatását két kilométeres körzetben is érezni lehetett. Információik szerint a robbanás egy 40x40 méteres hangárban történt, amelyet pirotechnikai eszközök tárolására használtak, a robbanás következtében azonban teljesen megsemmisült.

Forrás: Index

2023. augusztus 09. 11:57
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Elfogták azt a férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott egy idős férfinak Kőbányán az Üllői úti felüljáró közel...
A Tisza párt elnöke Balatonfenyvesen arról beszélt, hogy szerinte 30-40 százalékos a visszaesés a Balaton körüli ven...
Újabb ukrán támadás. Néhány nap alatt a harmadik. A szállítás leállt – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunik...
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - ír...