Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője több tízezer forintos rezsitámogatást követel a rászorulóknak

Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője 30 és 40 ezer forintos rezsitámogatás biztosítását követeli azon kerületek rászorulóinak, amelyek baloldali polgármesterei nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították kerületüket - derült ki a hat érintett frakcióvezető videónyilatkozatából, amelyet csütörtökön juttatott el a Fidesz az MTI-hez.

2023. január 19. 18:07

Gyurákovics Andrea, a IX. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy továbbra is elfogadhatatlannak tartják annak a hat baloldali vezetésű kerület polgármesterének hozzáállását, amely elesett a kormányzati támogatástól. "Saját felelősségüket nem ismerik el, és továbbra is a kormányra mutogatnak" - hangoztatta. Ezzel a hozzáállással - "Gyurcsány Ferenc utasítására" - lemondtak több száz millió forintos kormányzati támogatásról, "megszegve ezzel polgármesteri esküjüket". Úgy vélte, a hat baloldali polgármester annak mentén hozza meg döntéseit, miszerint "minél rosszabb az embereknek, annál jobb a baloldalnak".

Gyurákovics Andrea egyúttal ismertette: a kormánypárti frakcióvezetők közös javaslata, hogy azon polgármesterek, akik miatt a kerületek elesetek a kormányzati támogatástól, 2023-as költségvetésükből biztosítsanak minden kerületi rászoruló lakosoknak 30 ezer forintot.

Puskás Péter, a III. kerületi Fidesz frakcióvezetőjének közölte: Kiss László (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester megszegte az esküjét, amikor nem ment el a kormányzati egyeztetésre, aminek következményeképpen a III. kerület kimaradt a rezsikompenzációból. Ez Puskás Péter számításai szerint 700 millió forintos forrásvesztést jelent. Majd arra szólította fel a kerület vezetését, hogy minden rászorulónak 40 ezer forint rezsitámogatást fizessen az önkormányzat.

Szabó László, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az újbudai baloldal nem támogatta a kerületi Fidesz-KDNP fegyelmi eljárás lefolytatását és vizsgálóbizottság felállítását célzó javaslatát. A grémium azt vizsgálta volna, hogy kiknek volt információja a kormányzati egyeztetés lehetőségéről - fűzte hozzá. Egyúttal azt javasolta, hogy az önkormányzat a 2023-as költségvetéséből minden rászorulónak 30 ezer forint juttatást biztosítson.

Lehoczki Ádám, a XV. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének nyilatkozata szerint a kerület azért bukott el több száz millió forint kormányzati támogatást, mert Cserdiné Németh Angéla (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester nem volt hajlandó részt venni a kormánnyal való egyeztetésen. Álláspontja szerint ezzel a polgármester azt üzeni: nem igaz, hogy a kerületnek nincs pénze, hiszen önként mond le a támogatásól. Lehoczki Ádám azt javasolta, hogy a háztartásonként legalább 30 ezer forint támogatást biztosítson a rászorulóknak az önkormányzat.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Ozsváth Kálmán, a IV. kerületi Fidesz önkormányzati képviselője arról szólt, hogy Újpest "minimum félmilliárd" forintos állami támogatást bukott el "Gyurcsány nagypolitikai játszmája miatt". Ettől kezdve sem Déri Tibor (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármesternek nincs joga "kivéreztetett önkormányzatokról beszélni". Egyúttal Újpest baloldali városvezetését arra szólította fel hogy minden kerületi rászoruló családnak legalább 30 ezer forintos támogatást biztosítsanak.

Lévai István Zoltán, a XVIII. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője közölte: Szaniszló Sándor (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) hallgat arról, hogy miért nem vett részt a kormányzati egyeztetésen. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy Kunhalmi Ágnes (MSZP) a kerület országgyűlési képviselője szintén elítéli "ezt a polgármesteri magatartást". Szaniszló Sándor és csapata évek óta az kommunikálja, hogy a kormány kivérezteti a XVIII. kerületet, ehhez képest, 2019 óta több mint 10 milliárd forinttal nőtt a kerület költségvetésének főösszege. "Arra jut pénz, amire Szaniszló Sándor akarja" - hangoztatta, majd minden kerületi rászorulnak 30 ezer forintos támogatás biztosítását javasolta.

Láng Zsolt, közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos január 3-án jelentette be, hogy negyvennégy milliárd forint kormányzati támogatást kapnak rezsiköltségeikhez a 10 ezer lakos feletti települések és fővárosi kerületek. A támogatást az alapvető közszolgáltatások fenntartására adja a kormány az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult gazdasági helyzetben.

Ugyanezen a napon Szaniszló Sándor közleményben jelentette be, hogy pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei, amiért Orbán Viktor miniszterelnök "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását". Közölte, a fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII., valamint Ferencváros sem.

Rengeteg embert temetett maga alá a lavina, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Újabb öt halálos áldozata van a lavináknak Ausztriában, így a hétvégén már nyolcan vesztették életüket az ország nyu...
Míg máshol hóvihar, addig Olaszországban erdőtűz tombol
Erdőtűz tombol Olaszország turisták körében kedvelt Dél-Tirol régiójának hegyeiben.
Felborult egy utasokkal teli busz, sokan a roncs alatt ragadtak - Fotó
Az elsődleges információk szerint elaludhatott a sofőr, ez okozhatta a balesetet.
Felrobbanhatott egy pálinkafőzde Bükkszenterzsébeten, mentőhelikopter landolt a helyszínen
Az elsődleges információk szerint egy idős férfi súlyosan megégett a baleset során.
30 autó ütközött az ítéletidőben, fotók érkeztek a helyszínről
Ráadásul a tömegszerencsétlenségtől nem messze egy másik tömegbaleset is történt.
Már 23-an haltak meg a brutális tűzben
Már 23-ra nőtt a chilei erdőtűz áldozatainak száma, és sokan vannak kórházban súlyos állapotban. A lángok napok óta ...
Folyóban ölte meg a cápa a 16 éves lányt
Cápa marcangolt szét egy 16 éves lányt Perthben, Ausztrália nyugati részén. A tinédzser barátaival jetskizett a Swan...
14 éves gyerek halt meg a hóviharban
Meghalt egy 14 éves fiú a hatalmas hóviharban Krassó megyében, Románia dél-nyugati részén. A gyerek síelés után a sz...
Kutyáját kereste a nő, végül ő tűnt el
A kutyáját indult megkeresni egy 70 éves asszony, akinek nyoma veszett a Zala Vármegyei Gősfán. Helybeliek, rendőrök...
Cigaretta miatt verték majdnem halálra
Két tizenéves és egy felnőtt vert meg, majd rabolt ki egy férfit Miskolcon még tavaly májusban. Bár korábban együtt ...
Tragédiával és sérüléssel indult, kiütéssel zárult a Barcelona mérkőzése
Orbán Viktor: Ez történt a héten - videó
Az Inter nyerte a városi derbit, a Milan kapura sem lőtt
Verekedő magyar utas miatt késett 18 órát a Wizz Air járata
Drogos, alkoholista világsztárok, akik még dicsekszenek is ezzel