Halálra kínozták szülei

A 8 éves kisfiú hónapokon át tartó bántalmazásáról állítólag a gyermekvédelem is tudott, mégsem tettek semmit.

2021. február 23. 07:47

A Gabriel Fernandez ügy még 2013-ban rázta meg egész Amerikát. Ekkor derült fény ugyanis arra, hogy szülei 8 hónapon át kegyetlenül bántalmazták kisfiukat, majd a gyermek holttestén ütés-égés és lövésnyomokat találtak.

A Netflix február 26-án debütáló true crime dokumentum sorozata talán az eddigi legsokkolóbb igaz történet mind közül. Részletesen végig követi a tárgyalást, és olyan dolgokra derül fény, amiket a legtöbb ember talán hallani sem akar, nem, hogy átélni. A sorozat kitér a szociális munkások felelősségére is, valamint nem határolódik el a rendszerbírálattól sem.

A fiú anyja, és élettársa halálba kínoztak egy még élete teljében lévő, és ígéretes vidám kisfiút, aki halála előtt a poklot is megjárta. Az orvosok hosszú ideig küzdöttek Gabriel életéért, de végül nem tudták megmenteni.

Hallhatunk tanúvallomásokat, a szociális munkások mentegetőzését, de egy biztos, erős érzelmi hullámvasút vár arra, aki arra vállalkozik, részletekbe menően végignézi ezt a sorozatot. 

Levágta saját nemiszervét egy férfi
A lakásában tartózkodó férfi maga értesítette az illetékes hatóságokat, miután tudatosodott benne, mit művelt.
Újabb fejlemények L.L. Junior kisfia tragédiájának ügyében
Másfél évvel a szörnyű tragédia után még mindig tart a nyomozás a kis Lesi Dávidka ügyében. A Mokka vendége volt pén...
Hihetetlen: beszélő és daloló kutyák is léteznek - Videó
Gazdáinak jól kivehetően azt vonyítja, hogy I love you, vagyis szeretlek.
Megkapta az oltást Áder János - Fotók
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott errő...
Megkoronázta barátságát Szabó Ádám és Curtis - Videó
Új slágerrel koronázta meg barátságát Szabó Ádám és Curtis! Karrierjükről és közös programjaikról meséltek pénteken ...
Rossz génjeik miatt léphettek félre
Bizony felelős lehet a genetika azért, hogy hűségesek, avagy hűtlenek vagyunk-e a kapcsolatainkban. Genetikusok kimu...
Szenvedett a fia miatt, beleroppant
Allergiás reakciót okozott nála a gyógyszer, ezért kellett újraéleszteni a négy és féléves Brájent. Tavaly szeptembe...
Fura szokások: köpködik a széket
Csepregi Éva körbe köpködi a széket. Hogy miért? Majd ő elmeséli. Kiss Endi, ha éppen vizet iszik, minden kortyot me...
Éneklő tigris az állatkert sztárja
Éneklő tigris egy orosz állatkert és az internet legújabb sztárja. Vitas, a tíz hónapos szibériai tigris még kölyökk...
Magyar márkák a milánói divathéten
Magyar tervezők ruháiban vonultak végig a kifutón a modellek Olaszországban. A 64. alkalommal megrendezett Milánói D...