Halálos bányabaleset történt Lengyelországban

Életét vesztette két bányász a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta bányaomlás után, egy harmadik társuk esetében még folyamatban van a mentőakció - közölte kedden a Polska Grupa Górnicza (PGG), a legnagyobb lengyel szénkitermelő vállalat.

A keddre virradóan történt, 2,66-os erősségű földrengés okozta, 870 méter mélységben bekövetkezett bányaomlás által veszélyeztetett vájatban összesen 15 bányász dolgozott.

Tizenegyen a maguk erejéből menekültek ki, kilencet közülük nem életveszélyes sérülésekkel kórházban ápolnak.

A bányamentők később további három vájárt szállítottak felszínre, közülük kettő esetében az orvos megállapította, hogy nem élnek. A harmadik kimentett bányászt kórházba szállították.

A föld alatt rekedt utolsó bányász után a mentők továbbra is kutatnak - közölte a sajtóval Rajmund Horst, a PGG alelnöke.

Idén ez már a negyedik halálos kimenetelű bányabaleset Lengyelországban. A Myslowice-Wesola bányában április közepén egy ember életébe kerülő bányaomlás történt, két másik üzemben is egy-egy bányász halt meg. Tavaly összesen 15 vájár vesztette életét a lengyelországi bányabalesetekben.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2024. május 14. 20:23
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...