Hadházyt nem érdekli az Országgyűlés, csak a pénz

Az elmúlt egy esztendőben a bruttó 15 millió forintos fizetése mellett 50 millió forintos keretet használhatott fel parlamenti képviselőként Hadházy Ákos. Ennyi pénzért a baloldal botránypolitikusa mindössze két alkalommal ment be a Parlamentbe, vagyis az adófizetőknek több mint 30 millió forintjukba került minden egyes olyan alkalom, amikor Hadházy megjelent a munkahelyén - írta a Magyar Nemzet.

Nagy értéke a magyar demokráciának Hadházy Ákos – az állítás akkor egészen biztosan igaz, ha az állami ráfordítások és a munkahelyen eltöltött idő viszonyát vesszük alapul. A Mediaworks Hírcentruma szombaton megírta: országgyűlési képviselőként Hadházy az elmúlt egy évben majdnem bruttó 15 millió forintos tiszteletdíjra volt jogosult, ennyi pénzért azonban mindössze két parlamenti ülésen vett részt.

Egyszer tavaly májusban, majd aztán szeptemberben. A baloldal botrányembere 2021 májusa és 2022 áprilisa között az illetmény mellett további 50 millió forintos keretet is felhasználhatott, vagyis Hadházy működését a mögöttünk hagyott tizenkét hónapban összesen 65 millió forinttal finanszírozták az adófizetők.

Ha innen nézzük, több mint 30 millió forintba került minden olyan alkalom, amikor Hadházy belépett a Parlament épületébe.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hadházy Ákos az előző, a 2018-as országgyűlési voksolás idején is úgy próbált némi médiafigyelemre szert tenni, hogy azt hangoztatta: nem ül be az országgyűlésbe. A bojkott ötletét a politikus ezúttal is bedobta, annyival megtoldva, hogy a 2022-es választást elcsalták, a parlamentben pedig már eddig sem volt meg a lehetőség arra, hogy a képviselők ellenőrizzék a kormányt.

Érdekes módon utóbbi mozzanat akkor nem zavarta Hadházy Ákost, amikor a fizetést kellett felvenni.

Úgy tudjuk, hogy 2018. május 1. és 2022 április 30. között Hadházynak összesen bruttó 48 millió forintnyi tiszteletdíjat bérszámfejtettek. A képviselő ugyanakkor – az adatok szerint – valóban nem hitt a parlamenti politizálásban, az elmúlt négy évben ugyanis mindössze három alkalommal emelkedett szólásra az ország házában.

Ebből kétszer saját mentelmi ügye miatt kért szót.

Trágár táblák mutogatására ugyanakkor futotta erejéről: egyesek szerint a magyar parlamentarizmus mélypontja volt, amikor Hadházy 2019-ben az egyik vita alkalmával nyomdafestéket nem tűrő szövegű táblát emelt a magasba.

2022. május 01. 06:56
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Az Európai Bizottság elnöke kedden közölte: „Összesen 2 milliárd eurót fognak most drónokra költeni”, de arról nem á...
A biztos egzisztenciát cserélte fel a politikai küzdelemre: szerinte nincs nemesebb feladat annál, amit most végez.