A pszichológus behozza a mentalizáció fogalmát is, mert szerinte bármiféle agresszió megértéséhez fontos, hogy „én kívülről értem magamat, kívülről látom a saját viselkedésemet, a másikat meg belülről. Lehet agresszió az, amit én nem gondolok annak. Ami azt is jelenti, hogy ha a másik valamit agressziónak él meg, akkor az az is” – magyarázza.
Lehet, hogy egy párkapcsolati krízis puskaporos levegőjét valaki erőszakosnak élni meg, „de fontos az is, hogy a kapcsolatainkban kríziseket élünk át – egyedül és együtt is. Nem lehet mindig az erőszakmentes kommunikációt szem előtt tartva élni egy párkapcsolatban; van olyan, hogy elegem van a másikból, türelmetlen vagyok. Ha ez csak ritkán fordul elő, ha bocsánatot tudok kérni, ha meg tudjuk beszélni, ha van körülötte kontextus; akkor lehet, hogy bántó vagyok, lehet, hogy a vita hevében agresszívan fejeztem ki magam, de nem vagyok bántalmazó.”
Sok ember fel sem ismeri, ha verbális erőszak éri vagy ő maga az elkövető; a közhiedelemmel ellentétben ugyanis ez a fogalom nem merül ki a kiabálásban. Elég valószínű, hogy szóbeli agresszióval vagy erőszakkal van dolgunk, ha fenyegetéssel, megalázással, megsemmisítő mondatokkal, elhanyagolásra utaló szavakkal találkozunk.
Egyes tanulmányok szerint akit szavakkal bántanak, annak az agyában ugyanolyan reakciók jönnek létre, mint ha fizikailag bántalmazták volna. A pszichológus szerint nem mindig célravezető, ha minden témához neurológiai jelenségeket kapcsolunk, mert fiziológiailag biztosan így van, de az emberek nagy valószínűséggel nem azért lesznek kevésbé erőszakosak verbálisan, mert félnek a neurológiai következményektől. „Hanem akkor, ha tekintettel vannak a másikra, tekintetbe veszik a másik érzéseit.”
Fontos még, hogy „sokszor jár együtt a fizikai és a verbális erőszak és sokszor nincs is éles határ a kettő között; egyik nem jobb, mint a másik, és vannak átfedések. A fizikai és lelki agresszió is nyomot hagy az emberben és félelmetes, annyi, hogy a verbális agresszió fizikai szempontból nem fáj. Mindkettő nagyon káros a kapcsolatra, az elszenvedőjére és arra is, aki elköveti, sőt még arra is, aki passzív követője is az eseményeknek. Mondjuk, amikor egy gyerek hallja a szüleit veszekedni.”
Szél Dávid egyébként fontos kérdésnek tartja, hogy ha egy családban valakit bántalmaznak, rendre a bántalmazottat emelik ki, miközben a bántalmazó a családban maradhat. „Érdemes lenne elgondolkodni, hogy miért nem fordítva történik ez.”