Gyönyörű környezetben várják a gyerekeket - megújulnak az Erzsébet-táborok

Megduplázódik a megújult Erzsébet-tábor befogadóképessége, így jelentősen nőhet a korábbi évi százezres létszám is.

Novák Katalin elmondta: a szokásos napközis táborokat idén is mindenképpen megvalósítják, és ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor az ottalvós táborokat is megszervezik Zánkán, valamint Fonyódligeten.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy mintegy 3 ezer gyermek táborozhat hetente egyidejűleg az Erzsébet-táborokban nyugat-európai körülmények között, annak a több tízmilliárdos beruházásnak köszönhetően, amely nagymértékben emeli majd az itt töltött idő minőségét. Közlése szerint ez idáig nem született döntés arról, hogy a járványhelyzet miatt lesz-e lehetőség megszervezni az ottalvós táborokat.

 

 

Gulyás Gergely Rámutatott: ha sokan regisztrálnak és felveszik az oltást, akkor júniusra visszatérhet a normális élet és a nyári rendezvények, táborok is megtarthatók lesznek. A miniszter elmondta, hogy nem csak Zánkán, hanem Fonyódligeten és Csillebércen is megújulnak a táborok, többek között téliesítik is az épületeket.

2021. április 17. 06:01
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Brutális Tisza-csomag bevezetésére készülne a Tisza Párt a választás után. Az SZJA emelése, a társasági adó mértékén...
A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője, miután Alföldi Róbert bejegyzésben bírá...