Gyermekelhelyezési vita állhatott a gázolás hátterében

Gyermekelhelyezési vita állhatott a passaui gázolás hátterében, az elkövető egy iraki férfi volt, akit őrizetbe vettek - közölte vasárnap a német rendőrség egyik szóvivője.

Az elkövető "feleségével összefüggésben korábban már szükség volt a rendőrség közbelépésre" - mondta el az illetékes.

A 48 éves férfi szombaton kora délután ütött el öt embert a dél-németországi városban, mások mellett 38 éves feleségének és ötéves lányuknak is sérülést okozva.

A pár tagjai külön élnek, de mindketten Passauban.

Az elkövetőt időközben vizsgálati őrizetbe vették, majd szándékos emberölés kísérlete miatt elrendelték letartóztatását.

Feleségét és egy 39 éves másik nőt még kórházban kezelik, de nincsenek életveszélyben. A három könnyebb sérült, köztük a tettes ötéves lánya már elhagyhatta az egészségügyi intézményt.

A rendőrség már korábban is abból indult ki, hogy a férfi szándékosan hajtott a tömegbe.

MTI

2025. június 09. 17:27
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
A magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból, senki sem döntheti el rajtunk kívül, hogy ...
Peti, te, hallod-e! Látom, még a vasárnap délelőttjeidet is gyűlöletkeltéssel töltöd – válaszolt Magyar Péternek köz...
Nagy-Britannia egyik legnagyobb tüntetést tartották meg szombaton Londonban az illegális bevándorlás és a munkáspárt...
Franciaország elnöke kijelentette, hogy a NATO-országok politikája okozta az ukrajnai konfliktust – jelentette ki Je...