Gyászol a filmvilág, meghalt a James Bond-lány

Kollégái összetört szívvel tudatták a tragikus hírt.

80 éves korában meghalt Pamela Salem, a James Bond és a Doktor Who, azaz a Ki vagy, doki? sztárja – számolt be az tragédiáról pénteken a Daily Mail. A színésznő 1983-ban a Soha ne mondd, hogy soha című kalandfilmmel vált világhírűvé, amiben Sean Connery oldalán Miss Moneypenny-t alakította. Ezt megelőzően a brit sorozatban Rachel Jensen professzorként tűnt fel, de szerepelt még emellett az Ördögi összeesküvés, az April virágesője, valamint a Halálos sodrás című filmekben is. Halálhírét a Big Finish produkciós iroda is megerősítette.

Fájó szívvel tudatjuk, hogy kedves barátunk és kollégánk, Pamela Salem meghalt

– írták közösségi oldalukon.


Salem 1944-ben született az indiai Mumbaiban, majd a németországi Heidelberg Egyetemen tanult, ahonnan egy drámaiskolába is felvették. Televíziós karrierje a 70-es évek elején kezdődött, amikor vendégszerepeket kapott egyebek között olyan műsorokban, mint a BBC Out of the Unknown című televíziós sorozata, vagy a Jason King. Ezután Az első nagy vonatrablásban alakított szerepével jutott el az igazi nagy áttörésig, a James Bondba ugyanis Sean Connery ajánlotta korábbi szereplése miatt.

Rajongói a közösségi oldalakon búcsúznak tőle, sokan igazi sztárként tekintenek a színésznőre.

„Egyszerűen tekintélye volt a képernyőn” – írta egy felhasználó, más pedig személyes találkozásukra hivatkozva úgy fogalmazott, egy csodálatos embernek ismerte meg Pamelát.

Címlapfotó: Instagram/bigfinishprod

2024. február 23. 17:49
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...