Fürjes Balázst állandó taggá választotta a NOB közgyűlése

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó tagja lett Fürjes Balázs, miután a szervezet Mumbaiban zajló közgyűlése a végrehajtó bizottság szeptemberi javaslatának megfelelően kedden megválasztotta a posztra.

"Az elismerés és bizalom Magyarországnak, a magyar sportnak, a magyar olimpiai mozgalomnak szól, ez nyilvánvaló. Az én dolgom továbbra is az olimpiai mozgalom és a magyar sport alázatos szolgálata, egy csapattagként a sok közül. Köszönöm az egész magyar olimpiai család, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), Gyulay Zsolt elnök, egykori és jelenlegi NOB-tagunk, Schmitt Pál és Gyurta Dániel, valamint a többi bajnokunk egységes támogatását" - mondta a szavazást követően az 51 éves Fürjes, aki elsöprő többséggel, a szavazatok több mint kilencven százalékával lett a NOB állandó tagja.

Hozzátette: 

Schmitt Pál tanácsaira nagyon számítok a jövőben is - négy évtizedet töltött a NOB-ban, minden a kisujjában van, mindenkit ismer, mindent tud, hatalmas tekintélye van a tagság körében. Számomra hatalmas megtiszteltetés és még nagyobb felelősség ez a megbízatás, amelyet a magyar olimpikonok, olimpiai mozgalom érdekeit szem előtt tartva fogok ellátni. Egyedül biztosan nem menne, mindig a csapatmunkában hittem. A magyar sport számíthat rám, és én is számítok csapattársaim együttműködésére.

"Nagyon örülök és szívből gratulálok Balázsnak, ebből is látszik, hogy tavasszal jó jelöltet választottunk" - fogalmazott Gyulay Zsolt MOB-elnök.

"A MOB stratégiai célja volt, hogy Schmitt Pál négy évtizedes tagsága után se maradjunk állandó magyar tag nélkül, ugyanakkor tudni kell, hogy itt nincsenek automatizmusok. A NOB-ba senki sem delegálhat, egyáltalán nem kötelező, hogy legyen NOB-tag Magyarországról vagy bármilyen más országból."

A sportvezető kiemelte, 206 nemzeti olimpiai bizottság tagja az olimpiai mozgalomnak, mégis csupán egyharmaduknak, hetvenötnek van NOB-tagja, miközben erős és feltörekvő nemzetek állnak sorba, hogy a kiszemeltjük bizalmat kapjon.


"Ezért olyan jelöltre volt szükség, aki amellett, hogy jó a magyar sportnak, évek óta ismert és elismert személy a NOB-ban és a nemzetközi sportdiplomáciában. Csak így volt esély a magyar jelölt gyors megválasztására. Fürjes Balázs fél év alatt célba ért, ez ritka gyors siker. Vállalatvezetésben, nagy nemzetközi sportesemények szervezésében, diplomáciában, városfejlesztésben, politikában, sportvezetőként szerzett tapasztalatai a magyar sport és a nemzetközi olimpiai mozgalom számára egyaránt kiemelkedően hasznosak, személyesen is nagy várakozással tekintek a közös munka elé" - összegzett Gyulay Zsolt, aki szerint Fürjes "igazán megfelelő NOB-tag Magyarország számára, aki elszánt és nagy munkabírású csapatjátékos", és akivel a személyes kapcsolata is kiváló.

"Ahogy a mi sportágunkban szoktuk mondani: gondolkodás nélkül bevenném a kajak négyesembe" - fogalmazott a MOB első embere.

A NOB-tagság szép és felelősségteljes feladat, Fürjes Balázsnak pedig megvan a tudása és a rátermettsége ahhoz, hogy jól végezze ezt a munkát is. Örömmel támogattam a pályázatát, és a következő években szívesen segítem a munkáját, amennyiben erre igényt tart

- mondta Schmitt Pál egykori MOB-elnök, akit szintén Indiában, Újdelhiben tartott közgyűlésen, 1983-ban választottak meg NOB-tagnak.

Gyurta Dániel - aki a NOB sportolói bizottságának tagjaként NOB-tag - úgy fogalmazott: öröm, hogy a magyar sportdiplomácia az elmúlt években sokat fejlődött, és egyre több szervezetben képviselik magyar sportolók és diplomaták a világ sportolóit.

"Fürjes Balázs - aki vezette a 2024-es olimpiai pályázatot és számos sportesemény megvalósításában vett részt - megválasztása is egy ilyen ünnepi momentum" - jelentette ki.
Fürjest a MOB kérte fel március végén, hogy nyújtsa be pályázatát az állandó NOB-tagságra.

A sportvezető ezt áprilisban pályázta meg, jelentkezését pedig az angol Anna hercegnő vezette tagfelvételi bizottság pozitívan bírálta el a nyár folyamán.

Ezt követte a NOB végrehajtó bizottságának szeptemberi döntése, miszerint a nyolc jelölt, köztük Fürjes megválasztását javasolták a közgyűlésnek. Kedden az Olimpiai Chartának megfelelően a kandidálókról a NOB teljes tagsága döntött.

Az újonnan megválasztott tagok között Fürjes a legfiatalabb, és fiatalabb a teljes tagság átlagéletkoránál is. A szavazáson mind a nyolc jelölt megkapta a NOB-tagsághoz szükséges többséget.

Az ötkarikás történelemben Fürjes lett a nyolcadik magyar állandó, saját jogon és nem valamely szervezetben betöltött tisztsége miatt megválasztott NOB-tag Kemény Ferenc, gróf Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, Mező Ferenc, Csanádi Árpád és Schmitt Pál után. Aján Tamás mint nemzetközi sportszövetségi elnök, Gyurta Dániel pedig a sportolói bizottság tagjaként került be.

Fürjes Balázs állandó, saját jogon megválasztott tagként 70 éves koráig bizonyosan a NOB tagja marad, és a NOB közgyűlésének döntésével mandátuma meghosszabbítható akár több alkalommal is. Legutóbb az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke volt és jelenleg is tagja a 2032-es brisbane-i ötkarikás játékokat előkészítő NOB-bizottságnak.

Megválasztásával biztosított maradt a folyamatos magyar képviselet a világ legrangosabb nemzetközi sportszervezetében. Korábban Schmitt Pál volt állandó tagja Magyarországról a NOB-nak, de ez tiszteletbeli tagsággá változott a sportvezető 80. életévének betöltésével tavaly, Gyurta Dánielt pedig nyolc évre választották be a sportolói bizottságba, mandátuma a jövő évi párizsi olimpiával lejár.

Fürjes Balázs mellett bizalmat kapott az izraeli Yael Arad, a perui Cecilia Tait, malajziai Michelle Yeoh, a német Michael Mronz, a svéd Petra Sörling, a dél-koreai Kim Dzse Jul és a tunéziai Merez Busszajen.

Forrás: MTI

2023. október 17. 08:07
Holttestet találtak Kecskeméten a Párkány utcában, láthatatlan gyilkos ölt az éjszaka
A tragédia pontos okait még vizsgálják.
Rémálommá vált egy esküvői ceremónia, kártérítést kapnak a családok
Felkavaró videó látott napvilágot a történtekről.
Íme 8 dolog, ami boldogabbá tehet téged - Te tudtad ezeket?
Keressük boldogságunk kulcsát az apró dolgokban!
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére".
Döbbenetes fotó készült a csernobili erőmű alatt, egy fotós többször visszatért a katasztrófa helyszínére
Egyik képe rémisztő.
Kitört a pánik a metró utasai között, leterített egy férfit egy megvadult kutya – Videó
Gazdájuk elvesztette felettük az irányítást.
Magyarok halhattak meg Hollandiában, helyszíni videón a szörnyű baleset
A roncsot daruval húzták ki a csatornából.
Így igazította el Orbán Viktor Zelenszkij ukrán elnököt Argentínában - videó
Az ukrán államfő és a magyar miniszterelnök feszült hangulatú beszélgetését több kamera is rögzítette - írja a Magya...
Kiderült: az Ukrajnának küldött amerikai támogatás 90 százaléka amerikai cégeknél landol
Elszólta magát az amerikai külügyminiszter: Antony Blinken nyilvánosan elismerte, hogy az Ukrajnának szánt pénzek, b...
Élő adásban feszültek egymásnak a Mokka sztárvendégei, az egyikük odébb is ült
A hétfő reggeli Mokkában most Sánta Laci és maga Szabyest meséltek a műsorban szerzett élményeikről és a bent megél,...
Kigyulladt egy kisbusz a Budai Várban
Összeomlott egy műhely Kínában, hatan meghaltak
Lány osztálytársai zaklatása elől menekült öngyilkosságba egy kamaszfiú
Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United
Világbajnok bokszlegenda lesz a sztárvendég az ökölvívó magyar bajnokságon

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.