Főtitkárhelyettes: A NATO-nak joga van csapatokat telepíteni Kelet-Európába

A NATO-nak joga van ahhoz, hogy csapatokat telepítsen Kelet-Európába, az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt már nem kötik azok a vállalásai, amelyeket régebben tett Moszkvával fenntartott kapcsolatainak keretében - jelentette ki Mircea Geoana, a NATO főtitkárhelyettese abban az interjúban, amelyet az AFP francia hírügynökségnek adott vasárnap este a litvániai Vilniusban.

A NATO és Oroszország közötti kapcsolatokat szabályozó, 25 éve aláírt alapokmány előirányozza ugyan, hogy az észak-atlanti szövetség tartózkodik attól, hogy jelentős méretű hagyományos erőket vonjon össze Kelet- és Közép-Európában, de Ukrajna megtámadásával és a NATO-val folytatott párbeszéd teljes megszakításával Oroszország maga érvénytelenítette e dokumentum tartalmát - emelte ki Geoana.

Moszkva ugyanis akkor vállalta, hogy nem tesz agresszív lépéseket szomszédai ellen, és rendszeresen konzultációkat tart a NATO-val, márpedig most egyiket sem teszi - tette hozzá.

Geoana úgy vélte, a NATO-t most már semmi nem korlátozza abban, hogy jelentősebb erőkkel legyen jelen keleti régiójában, így a balti államokban is. Ezt a kérdést a következő hetekben a szövetség tagországai miniszteri, majd kormányfői szinten is megtárgyalják.

MTI/Címlapfotó: Facebook/Mircea Geoana

2022. május 30. 08:07
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Szalagkorlátnak csapódott autójával egy édesanya és lánya az M5-ös autópályán, Kecskemétnél vasárnap.
Az esetet egy másik egyenruhás testkamerája rögzítette.
Tudják fokozni a Tiszában: a kamu profilok után itt a mesterséges intelligenciával (AI) készített tömegfotó! – írta ...
Az utóbbi napokban elmaradt a Tisza Párt vezetője mellől élettársa és titkárnője, Szabó Ilona.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes já...