Folytatódik a brutális embervadászat Ukrajnában, pisztollyal is fenyegetőzött az egyik sorozótiszt

Továbbra is egymás után kerülnek fel az internetre megrázó videók az ukrajnai kényszersorozásokról. A felvételeken látható jelenetek brutális kegyetlenséggel mutatják be, ahogyan a sorozótisztek válogatás nélkül, erőszakkal hurcolják el a férfiakat az utcákról.

Az egyik sokkoló videón egy férfit próbál elmenekülni, de az agresszív sorozók elkapják, vonszolják, végül az autóba tuszkolják erőszakkal.


Egy másik videón az látszik, hogy egy autós igazoltatáskor az egyik sorozó kést fogva az egyik kezében tépi fel a kocsiajtót, míg társa egy pisztollyal fenyegetőzik

Ezek mellett több elrettentő jelenet is látható még: egy ház kapujánál is váratlanul lecsaptak a katonák és másodpercek alatt elhurcolják a kiszemelt férfit.

Az egyik legmegrázóbb jelenetben a férfi kétségbeesetten próbál ellenállni, de a sorozók felemelik és lábainál fogva próbálják betuszkolni a furgonba. A férfi üvölt, kapálózik, de esélye sincs.


A videók tanúsága szerint már semmi sem szent: köztereken, kórházak közelében, fényes nappal zajlanak az elhurcolások. A toborzók nem válogatnak az eszközökben: aki nem akar harcolni, azt erővel viszik el.

Az Alapjogokért Központ szerint Ukrajna sorozási gyakorlata súlyosan sérti a nemzetközi jogot. A jogvédők szerint megengedhetetlen, hogy a hatóságok kényszert, fenyegetést és fizikai bántalmazást alkalmazzanak a katonai behívók végrehajtása során.

Orbán Viktor miniszterelnök is élesen bírálta a történteket. Mint mondta: Brüsszel tud róla, mi zajlik Ukrajnában, mégis el akarják söpörni az asztalról az ügyet. A kormányfő szerint a brutális kényszersorozásoknak nem lehet hallgatással utat engedni.

A felvételek terjednek a közösségi oldalakon, az emberek döbbenten figyelik, mi történik az utcákon. A jelenetek túlmutatnak egy ország belügyén – emberi sorsokat törnek derékba az ukrán sorozótisztek, miközben Európa nagy része hallgat.

2025. július 22. 09:44
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...