kifosztás

Felvette a rablást a térfigyelő-kamera a rablópár pechjére

A budapesti rendőrök pár órán belül elfogták a gyanúsítottakat. 

Egy XIX. kerületi vasútállomás és egy bevásárlóközpont összekötő folyosóján elvették egy férfi értékeit vasárnap. A 43 éves G. Éva és az 53 éves Sz. Attila szóba elegyedtek egy járókerővel, akinek figyelmetlenségét kihasználva Sz. Attila kivette zsebéből a telefonját, tárcáját, a benne lévő iratokkal és 27 ezer forinttal, majd elmenekültek.

Fotó: Rendőrség

A férfi, miután észrevette, hogy meglopták, rendőröket hívott, akik a térfigyelő-kamerák segítségével azonosították az elkövetőket, majd négy órán belül elfogták őket. A nyomozók G. Évát és Sz. Attilát kifosztás gyanújával hallgatták ki – írta a police.hu.

2022. március 10. 07:56
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Semjén Zsolt egy ártatlan ember - szögezte le Orbán Viktor a Heteknek adott exkluzív interjúban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Tisza Párt alelnökének, EP-képviselőjének, Tarr Zoltánnak a mondataira reagálva kö...
Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapo...
Magyarországon október 6-tól egy fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forint értékű hitel indul a vállalkozásoknak...
A Tisza Párt lelkes agitátoraként működik Látó János. Ő az az internetes prédikátor, aki – Kocsis Máté tegnapi közlé...