Hasznos kalkulátor segíti a családi adókedvezmény kiszámítását

A kormány célja, hogy minden lehetséges gazdasági eszközt a családok megsegítésére fordítson. Jövő év elejétől elkezdődik a kétgyermekes édesanyák szja-mentességének bevezetése is.

Az M1 információi szerint már több mint 27 ezren igényelték a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a háromgyermekes anyák szja-mentességét – hangzott el a csatorna péntek déli Híradójában. A műsorban elmondták: Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy kalkulátorok is segítik a családi adócsökkentés kiszámítását. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta: a kormány célja, hogy minden lehetséges gazdasági eszközt a családok megsegítésére fordítson.

Az szja-mentesség miatt egyre több édesanyának magasabb a fizetése Magyarországon, a kormány lépcsőzetesen vezeti be a kedvezményt. Azoknak az átlagkeresetű édesanyáknak, akik már élhetnek vele, 468 ezer forint helyett 574 ezer forint a jövedelmük. Október elsejétől ez már a háromgyermekes édesanyákra is vonatkozik – mutattak rá.

Mint emlékeztettek, a négygyermekeseknek már 2020 óta nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, a 30 év alattiak pedig 2023-ban igényelhették az átlagbérig, jövő januárban azonban a teljes fizetésükre jár.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Jövő év elejétől elkezdődik a kétgyermekes édesanyák szja-mentességének bevezetése is – hangzott el.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az szja-mentesség nem automatikus, azt a munkáltatónál kell igényelni adóelőleg nyilatkozat formájában, vagy az adóhatóság online alkalmazásában.

Közölték, az M1 információi szerint szerda óta már több mint 27 ezer kérelem érkezett.

Attól, hogy egy édesanyának nem kell jövedelemadót fizetnie továbbra is megkaphatja a családi adókedvezményt. Ezt igény szerint a társadalombiztosítási járulékból vonják le, de átruházható az édesapákra is – mondták a Híradóban.

Az adásban idézték Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzőjét, aki elmondta: a családi adókedvezményt a személyi jövedelemadó után lehet igénybe venni, így azon munkavállalók, akik szja-mentessé válnak, azokra elvileg nem vonatkozik a családi adókedvezmény, azonban a családi járulékkedvezményt továbbra is ugyanakkora összegben igénybe lehet venni. Tehát nem kell aggódni azért, hogy aki eddig jogosult volt a családi adókedvezményre, és most szja-mentessé válik, az rosszabbul fog járni – mutatott rá.

2025. október 04. 12:41
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozá...
Ismét elszólta magát Tarr Zoltán, ezúttal a Tisza Párt egészségügyi terveiről rántotta le a leplet – hívta fel a fig...
Semjén Zsolt egy ártatlan ember - szögezte le Orbán Viktor a Heteknek adott exkluzív interjúban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Tisza Párt alelnökének, EP-képviselőjének, Tarr Zoltánnak a mondataira reagálva kö...
Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapo...