Feltételezett bérgyilkos lőhetett agyon egy volt ellenzéki kambodzsai politikust

Kambodzsában a rendőrség őrizetbe vett szerdán egy thaiföldi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy agyonlőtt egy volt kambodzsai ellenzéki politikust.

Lem Kimját, az ellenzéki, 2017-ben feloszlatott Kambodzsai Nemzeti Megmentés Párt tagját kedd este lőtték le a thaiföldi főváros, Bangkok egyik népszerű turistanegyedében. A kambodzsai rendőrség közleményben arról tájékoztatott, hogy az Ekkalak Peanoi nevű gyanúsított a bűncselekmény elkövetése után Kambodzsába szökött, ahol a Thaifölddel határos Battambong tartományban vették őrizetbe.

A thai rendőrség kérésére a férfit kiadják az ottani hatóságoknak – olvasható a közleményben.

Sziam Bonszum bangkoki rendőrfőnök a sajtónak azt mondta, az előzetes vizsgálat szerint a gyanúsítottat - aki thai sajtóinformációk szerint korábban a haditengerészetnél szolgált - vélhetően felbérelték, ám részleteket nem árult el.

A Kambodzsai Nemzeti Megmentés Párt egykori vezetősége mély megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot a gyilkossággal kapcsolatban és átfogó nyomozásra szólította fel a thaiföldi hatóságokat.

A párt a Hun Sen miniszterelnök vezette Kambodzsai Néppárt (CPP) legnagyobb kihívójának számított a 2018-as parlamenti választások közeledtével, ám a voksolás előtt a kambodzsai legfelsőbb bíróság feloszlatta a tömörülést. A párt később Gyertyafény néven újjáalakult, de a bíróság a 2023-ban rendezett parlamenti választásokból az új pártot is kizárta.


Lim Kimja a közösségi médiában többször bírálta a kormányt, amelynek a többi között felrótta azt is, hogy "felesleges rendezvényekre szórja el a pénzt".

Hun Sen csaknem négy évtizedes kormányzása idején Kambodzsát számos bírálat érte az emberi jogok megsértése - a többi között a szólásszabadság korlátozása - miatt. Hun Sen helyét a 2023-as választások után fia, az Egyesült Államokban végzett Hun Manet vette át, azonban az emberi jogi helyzet azóta sem változott jelentősen.

A délkelet-ázsiai ország kormányának azt is felróják, hogy a bíróságokat az ellenzék elhallgattatására használja. Emellett több politikai pártot oszlattak fel azt követően, hogy a kormánypárt erős ellenzékévé nőtték ki magukat, néhány pártvezetőt pedig be is börtönöztek.

Kedden, Lim Kimja halála napján - amikor egyúttal az országot diktatorikusan irányító vörös Khmerek megbuktatásának 46. évfordulójára emlékeztek - a jelenleg Kambodzsa szenátusát vezető Hun Sen felszólította a kabinetet, hagyja jóvá azt a törvénytervezetet, amely bizonyos ellenzéki tevékenységeket terrorizmusnak minősítene, továbbá új törvényt sürgetett, amely azokat bélyegezné terroristának, akik el akarják távolítani fiát a hatalomból.

Forrás: MTI

2025. január 09. 08:13
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lankán, sokan meghaltak
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek - k...
Zelenszkij: pozitív jel, hogy Moszkva a háború befejezését fontolgatja
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának l...
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
Megütötték a népszerű magyar zenészt, így néz ki most az arca
Időbe fog telni, mire eltűnik a monokli.
Időjárás-jelentés: Megérkeztek a fagyosszentek, bekeményít a május
Még ne rakja el a kabátot!
Biztosan nem szundizik tovább - a kutyái könyörtelenül ébresztik - videóval
Ezek után a kávé teljesen hatástalan.
Tények Plusz adás, 2025. május 10., szombat
ÉN MEGBUKNÉK! - Jöjjön a nagy érettségi-kvíz, ki-mi tud, vagy inkább nem tud a tananyagból? Kikérdeztük a sztárokat ...
family
Tények teljes adás, 2025. május 10., szombat
SZÖRNYETHALT - Rendszeresen száguldozott a kocsijával, szörnyethalt egy fiatal férfi Tinnyénél pénteken, barátja éle...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.