
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Nyílt pályázati felhívásokat tett közzé hivatalos oldalán az Action for Democracy, „az Európai Unió polgárainak szavazati jogának erősítése” címmel.
A kiírásban úgy definíálták magukat, mint „egy amerikai székhelyű nonprofit szervezetet, amely azokat szereplőket támogatja, amelyek a demokáciák védelmében és újraépítésében járnak közre”.
Hiszünk abban, hogy most minden eddiginél jobban meg kell védenünk szabadságunkat, emberi méltóságunkat és demokráciánkat, amelyek mind támadás alatt állnak. Egy olyan globális demokráciapárti, szolidaritási mozgalom kiépítésére és mozgósítására törekszünk, amely elkötelezett a demokratikus értékek és intézmények előmozdítása és a világszerte egyre növekvő autokrácia fenyegetése ellen
– jelentették ki.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Olaszország Magyarország a csatatér államok között
Ezután kifejtették, hogy főként olyan „csatatér államokban” törekszenek demokratikus szereplők megerősítésére, mint Brazília, Magyarország, Olaszország vagy Lengyelország.
„Partnerséget vállalunk a demokrációt védó élvonalbeli szervezetekkel a valódi választások előmozdítása, az átláthatóság és az elszámoltatható kormányzás ösztönzése, valamint a gyűlölet, a félelem és a kirekesztés elleni küzdelemben” – húzták alá.
A felhívásból kiderült, hogy az említett pályázat olyan civil társadalmi szervezeteknek szól, amelyek a 2024-es európai parlamenti választásokkal összefüggésben az EU azon polgárait igyekeznek megszólítani, akik egy olyan uniós tagállamban élnek, melynek nem állampolgárai.
„Az uniós polgároknak szavazati joguk van az EP-választásokon, függetlenül attól, hogy állampolgárai-e annak az uniós tagállamnak, amelyben laknak vagy sem” – írták.
Kik pályázhatnak?
Részletezték a pályázók körét is. Kiderült, hogy olyan nem kormányzati és pártoktól független szervezetek jelentkezhetnek, amelyek
– sorolták.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár