Februártól lesz elérhető az egydózisú Szputnyik light vakcina

Februártól lesz elérhető a koronavírus elleni, orosz gyártmányú egydózisú Szputnyik light vakcina - közölte Twitter-oldalán pénteken a Szputnyik V oltóanyag gyártója.

"Februártól kerül forgalomba az egykomponensű vakcina, amelyet Szputnyik lightnak neveztünk el" - áll a bejegyzésben.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója korábban közölte, hogy az alap finanszírozza a "Szputnyik light", a Szputnyik V egykomponensű változatának klinikai tesztelését is. Mint mondta, ez az oltóanyag hatékony átmeneti megoldást jelenthet sok, a járvány által erősen sújtott ország számára. Dmitrijev szerint már most nagy érdeklődés van az egykomponensű vakcina iránt.

Alekszandr Gincburg, a Covid-19 elleni első, Szputyik V elnevezésű orosz vakcinát kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója szerint a Szputnyik light esetében három héten belül alakul ki immunitás.

Korábbi sajtókommentárok szerint a "light" védőoltás lehetősége amiatt merült fel, mert nem áll rendelkezésre elegendő kapacitás a Szputnyik V második összetevőjének gyártásához. A vakcina első komponense a humán adenovírus 26., a második pedig az 5. szerotípusa alapján készült, ez utóbbinak az előállítása pedig sajtóértesülések szerint nehezebb az elsőnél. A "light" típusú védőoltás önmagában is 85 százalékos védettséget biztosít három-négy hónapra a lakosság egyes csoportjainál, és kizárja a Covid-19 súlyos lefolyását.

MTI

2021. január 30. 07:50
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Már a túrázókat is arra kérik, hogy segítsenek megtalálni a 27 éves Kaszás Nikolettet, akinek lassan egy hete veszet...
Egyre nyugtalanítóbb trend terjed világszerte: a szervezett bűnözői csoportok immár gyerekeket és tinédzsereket tobo...
Hatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen, amikor baleset történt a Győr Rally második napján a Bakonyban a ...
MEGŐRÜLT A VILÁG? - Megrázó videók, tragikus beszámolók, egymást érik a merényletek világszerte. Agyonlőtték Trump k...
family
Forgószínpad, LED-falak, hidraulika: a Sztárban Sztár All Stars nemcsak a produkciókkal nyűgöz le, hanem a technikáv...
family