Fáradt volt, ezért lelőtte a férjét

Elege lett a vitatkozásból.

Az Egyesült Államokban, Wisconsin-ban, Milwaukee északi részén élő 61 éves Doris Winters-nek elege lett abból, hogy a férje, a 49 éves Aerion Winters leszidja, ezért május 31-én agyonlőtte egy vita során – közölte a lawandcrime.

Tudom, hogy nem kellett volna lelőnöm, de egyszerűen fáradt vagyok

- mondta a nyomozóknak az emberölés vádjával előállított nő.

A rendőrök nem sokkal este tíz óra után érkeztek a 95. utca és a Brown Deer út sarkán található lakóparkhoz, és a ház előtt találták meg Winterst.

Egy vele lévő tanú elmondta, hogy Aerion Winters egy külön lakásban lakott, és a tanú elfuvarozta őt a férjéhez, hogy elvigyék néhány holmiját.

A kép forrása: Milwaukee megyei rendőrég

Miután megérkeztek, a vádlott és az áldozat vitatkozni kezdett, a tanú pedig megpróbált közéjük állni, hogy csillapítsa a helyzetet, de a nő fegyvert ragadott, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy töltve van. Ezek után az áldozat felment az emeletre az anyukájához, majd mikor visszatért újra összevesztek, és ekkor eldördült a lövés.

Az áldozat összeesett, a vádlott pedig azt mondta a tanúnak, hogy jobb lesz, ha soha nem látja többet ezt a féfit.

Vigye ki innen, mielőtt újra lövök

- mondta a dühös elkövető.

2025. június 06. 18:30
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd dél
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán mondott köszönetet az olasz miniszterelnök-helyettesnek, hogy kiállt a Cat...
GYILKOSSÁG - Buli után késelte halálra ismerősét egy brit férfi Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni érkezte...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd reggel