Ezt gondolják a magyarok Ukrajna uniós csatlakozásáról

Kiderült, felkészültnek tartják-e a szomszéd országot. Az eredményről a Magyar Nemzet számolt be.

A teljes lakosság négyötöde (82 százaléka), de még a baloldali szavazók háromnegyede (76 százalék) is felkészületlennek tartja keleti szomszédunkat a csatlakozásra – derült ki a Real–PR 93. friss közvélemény-kutatásából, amely rámutat: a magyar lakosságnak szinte egyöntetű a véleménye arról, hogy Ukrajna a jelenlegi állapotában nem alkalmas az Európai Unióhoz való csatlakozásra.

Amíg az Európai Unió vezetése erősen szorgalmazza Ukrajna mihamarabbi csatlakozását az EU-hoz, addig a magyar kormány aggályait fejezi ki ezzel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy keleti szomszédunk nem áll készen a csatlakozási tárgyalások megkezdésére sem. Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolja, hogy az Európai Unió és Ukrajna között ne csatlakozási tárgyalások kezdődjenek, hanem más módon erősítsék a kapcsolatokat, hozzanak létre stratégiai együttműködést, tisztázzanak olyan fontos kérdéseket, amelyek a kisebbségi jogokat, a mezőgazdasági termékek kereskedelmét, továbbá a vámokat és a biztonságot érintik.

Kevés politikai kérdés van, amelyben a magyar lakosság legalább négyötöde azonos véleményen van, de Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása ilyen.

A felmérés kiemeli, a magyarok 82 százaléka nem tartja alkalmasnak Ukrajnát az EU-hoz való csatlakozásra, ellenvéleményen csak nyolc százaléknyian vannak, aminél még azok száma is nagyobb, akik nem tudtak vagy nem akartak véleményt formálni a témában.

Néhány százalékkal még nagyobb, 85 százalék az Ukrajnát felkészületlennek tartók aránya, ha csak egy országgyűlési választáson biztosan szavazókat tekintjük, és azok aránya ebben a körben is mindössze nyolc százalék, akik szerint Ukrajna képes teljesíteni az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit.

A közvélemény-kutatásból kiderül, pártszimpátiáktól függetlenül nagy többséget alkotnak az Ukrajnát EU-s csatlakozásra alkalmatlannak tartók.

Még a baloldali pártok szavazói is ilyen véleményen vannak, 76 százalékuk vélekedik így, a fideszesek körében még többen, 94 százaléknyian.

A baloldaliaknak is csupán 18 százaléka gondolja, hogy Ukrajna már jelenleg is alkalmas az EU-hoz való csatlakozásra. Szociológiai jellemzőktől függetlenek az eredmények, igaz ez, ha a budapestiek és a vidékiek véleményét, illetve ha a különböző korosztályok véleményét hasonlítjuk össze.

A fővárosiak nyolcvan százaléka tartja a háborúban álló keleti szomszédunkat felkészületlennek arra, hogy belépjen az EU-ba, vidéken három százalékkal többen, a harminc év alattiak közül 77 százaléknyian, az idősebbek körében 84-85 százaléknyian, az ellenvélemények aránya lakóhelytől és életkortól függetlenül tíz százalék körüli.

Fotó: Európai Parlament hivatalos Facebook-oldala

2023. december 13. 09:48
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...