Ezt a labdát igazán beengedhette volna a Diósgyőr kapusa, ki is fütyülték a stadionban

Senkó Zsombor nem szerezett magának rajongókat ezzel a megmozdulással. 

A születésnapos Varga Énok végezhette el a kezdőrúgást az MTK – Diósgyőr másodosztályú bajnoki mérkőzés második félideje előtt hétfő este.

A kisfiút testvére kísérte a játéktérre, ahol a hazaiak csapatkapitánya, Stieber Zoltán lepasszolta a labdát a kisfiúnak, és biztatta, hogy fusson végig a pályán, majd lőjjön egy gólt.


A kis Énok villámgyorsan eljutott a miskolciak tizenhatosáig, ahol kapura lőtt, de a DVTK 20 éves kapusa, Senkó Zsombor lábbal védett. A gyereknek ez még nem szegte kedvét, a labda után ment, majd még egyszer próbálkozott, de a vendégek hálóőre ekkor sem engedett gólt a szülinapos kisfiúnak, és jó messzire el is rúgta a lasztit.

A Hidegkuti Nándor Stadion közönsége felháborodva, füttyszóval fogadta Senkó példátlan viselkedését, a kisfiú pedig testvére karjaiban, szomorúan hagyta el a pályát.


Az MTK kedves gesztussal próbálta kárpótolni a fiatal drukkert, egy közösségi oldalukra feltöltött videóval köszöntötték fel, ami úgy van összevágva, mintha Énok betalált volna. 

2023. március 14. 11:32
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family