
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A napi egészséges folyadékbevitel, illetve az étkezés is nagy hatást gyakorol arra, milyen gyakran kell elszaladnunk a mosdóba, azonban hajlamosak vagyunk inkább tartogatni és becsületesen hazáig vinni teli hólyagunkat, ennek pedig megvan a maga oka. Idegen környezetben az emberi szervezet vizelettartása a kiskori szobatisztaság kialakulásával alkalmazkodik a körülményekhez, azonban biztonságos és általunk ismert terepre érve, ami jelen helyzetben az otthont jelenti, ez megváltozik. A jelenség reteszkulcsos inkontinenciaként ismert, ami a szokások által kiváltott vizelési ingert jelenti. A szakemberek szerint főként székrekedés válthatja ki, de a rostban gazdag étrend és a hidratáltság is felerősítheti ezeket a tüneteket, de ugyanúgy kiváltó oka lehet egy húgyúti fertőzés vagy bizonyos antidepresszánsok, nyugtatók.
A szakemberek szerint kezelése egyszerű, mindössze az illető próbáljon meg néhány percet kibírni a hazaérkezés és a mosdózás között, majd ezt az időt fokozatosan növelve ismét kézbe lehet venni az irányítást. Mindez persze nem vonatkozik arra az eshetőségre, amikor valakit nagyon sürget a szükség, hiszen ilyen helyzetben a túl sokáig visszatartott vizelet egészségügyi problémákhoz is vezethet - írta meg a Mirror.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás