Észak-Korea szerint javult a járványhelyzet az országban

Észak-Korea vezető tisztségviselői vasárnap a járványellenes korlátozások felülvizsgálatáról tárgyaltak, miközben úgy értékelték, hogy javult a járványhelyzet az országban azóta, hogy elismerték az első koronavírusos fertőzést - jelentette az állami média.

A Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén, amelyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elnökölt, "pozitív értékelést adtak a járványhelyzet ellenőrzéséről és javulásáról az egész országban, és megvitatták a járványellenes helyzet folyamatos stabilizálásának és javításának kérdéseit" - közölte a KCNA állami hírügynökség.

Észak-Korea a második egymást követő napon nem jelentett újabb halálesetet a lázas betegek között, és közölte, hogy vasárnap 89 500-nál több embernél jelentkeztek lázas tünetek. Ez a szám 11 nappal ezelőtt még csaknem 400 ezer volt.

Az elszigetelt országban ebben a hónapban szükségállapotot hirdetettek és országos zárlatot rendeltek el, ami az oltóanyagok, az orvosi ellátmányok és az élelmiszerek hiánya miatti aggodalmakat táplálja.

Észak-Korea szerte erőfeszítéseket tettek a járványellenes intézkedések megerősítésére, beleértve az esővíz összegyűjtését, a vírusnak ellenálló gyógyszerek vizsgálatát és karanténhelyek felállítását - közölte a KCNA.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2022. május 29. 11:15
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...