Érkezik az első kínai vakcinaszállítmány

Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban.

Közlése szerint a pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre, amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 275 ezer ember beoltásához elegendő.

Menczer Tamás hangoztatta: ez az a vakcina, amelyet a világban már több mint 30 millió ember megkapott. Körülbelül 500 ezren kapták meg Szerbiában, köztük sok vajdasági magyar - emelte ki.
Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták.

Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, megkezdődhet az oltás.
"A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít" - hangsúlyozta Menczer Tamás.

MTI

2021. február 15. 08:22
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Nem engedik ki a börtönből a rettegett bolti sorozatgyilkost: így döntött a büntetés-végrehajtási bíró. Erdélyi Nánd...
family
Ördög vagy elmebeteg? Közel húsz évvel a hírhedt „démoni megszállottság” után újra reflektorfénybe került a Naplóból...
family
Egy lány, akit az anyja elrejtett a világ elől. Senki sem tudott róla a városban. Most végre megszólalnak, mind a ke...
family
Milliárdos, aki luxusautóval jár jótékonykodni. A műkörömkirály, Jákob Zoltán most nem egy egzotikus szigetre, hanem...
family
Rutinjában nemcsak a test, hanem a lélek is szerepet kap.