Eltűnt az orvos, aki a megmérgezett politikust kezelte

Eltűnt az egyik orvos, aki Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust kezelte tavaly nyáron a szibériai Omszk városban - derül ki a rendőrség vasárnapi nyilatkozatából.

Alekszandr Murahovszkij, az omszki első mentőkórház főorvosa egy erdei vadásztáborból indult el pénteken terepjáróval, és azóta senki sem látta. A mentőegységek helikopterek, drónok és önkéntesek segítségével keresik.

Helyi sajtóértesülések szerint a terepjárót egy mocsárban megtalálták, de az orvosnak nincs nyoma.

Murahovszkij főorvos volt abban a kórházban, ahová tavaly beszállították Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva útvonalon közlekedő repülőjáraton, és emiatt a gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban.

A történtek után a régió egészségügyi miniszterévé nevezték ki.

Navalnij ellen mérgezéses merényletet követtek el, amelyet túlélt és németországi kezelésben részesült. Arra panaszkodott, hogy a tiltott vegyi fegyver bevetését ellene, mint orosz állampolgár ellen, nem vizsgálták ki. Szervezetében több európai laboratórium kimutatta a halálos novicsok idegmérget.

Az ellenzéki politikus szerint megmérgezése mögött a Kreml áll, amit az orosz kormány következetesen visszautasít. Hazatérése után letartóztatták és bebörtönözték, mert távolléte alatt nem jelentkezett a hatóságoknál, amire azért lett volna szükség, mert korábban elítélték és felfüggesztett büntetésre ítélték. Szerinte az az ítélet is politikai indíttatásból született.

A címlapfotó illusztráció.

2021. május 09. 19:10
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Először az útpadkának, majd egy fának ütközött.
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.