Elképesztő robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon - videóval

Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.

A "verseny" sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny. A robotok pályáját akadályok választották el a tényleges futópályától és a mérnököknek szabad hozzáférése volt csúcstechnológiás "versenyzőikhez" bármilyen módosítás végrehajtásához.

A robotok versenyén húsz vállalat és kutatóintézet vett részt modelljeikkel, amelyekkel szemben szinte az egyetlen előírás az volt, hogy két lábon járjanak. A kínai köztévé közvetítése alapján az induló robotok többsége már a startnál kiesett.

A robotok versenyén a Beijing Innovation Center of Human Robotics versenyzője "Tiangong Ultra" futott át elsőként a célvonalon 2 óra 40 perc és 24 másodperces idővel. Egy második robot úgy egyórás késéssel követte.

Az "emberi" maraton első helyezettje egy óra 11 perc 7 másodperc alatt tette meg a 21 kilométeres távot.

MTI

2025. április 19. 15:52
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra saját magáról Dulin Metta. Ő az Ázsia Expressz egyik sztárja és remélhetőleg...
family
Sokkot kaptak a rajongók, amikor meglátták Varga Viktort a szőrzete nélkül. Levágta a szakállát, amit amúgy olyan ha...
family
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak, amikor hatalmas tűz tombolt egy balatonfüredi házban, a pusztító lángok között felrobba...
Azt pletykálják, hogy titokban megszült Sydney van den Bosch! Mi most megkerestük a gyönyörű modellt, szóval már tud...
family
Zaklatták, meg akartak erőszakolni egy fiatal lányt a HÉV-en. Az édesapja a lánya segítségére sietett és úgy bepöcce...
family