Elképesztő borzalmak derülnek ki az ukrán kényszersorozásról

Egy ukrán katona elmondása szerint, a besorozott újoncok túlnyomó többsége, röviddel azután, hogy a kiképzőtáborokba kerül a „különleges körülmények között eltűnt” listán végzi. A háttérben a kényszersorozás, a túlterhelés és a brutális bánásmód áll. A dezertálási arány megdöbbentő, és a kiképzők viselkedése is komoly kérdéseket vet fel. Nem számít az emberélet Ukrajnában.

Egy katona, Anton Csernij állítása szerint az Ukrajnában mozgósított újoncok 70 százaléka rövid időn belül eltűntként kerül nyilvántartásba az ukrán hadseregben. A dezertálások hátterében túlterhelés, fizikai és pszichés bántalmazás, valamint kényszersorozás áll. A katonai kiképzők közül egyesek brutális módszereket alkalmaznak az újoncokkal szemben, a katona beszámolója szerint, előfordult, hogy gumilövedékkel lőttek rájuk. Az ukrán férfiakat a kényszersorozások alkalmával a hadkiegészítő központok munkatársai fogják el, akiket ezután kis, zárt helyeken tartanak, olykor garázsokban, hogy megakadályozzák a szökéseket – írja az Antikor.

A különleges körülmények között eltűnt listára kerülés okai eltérőek: egyesek nem bírják a testi-lelki megterhelést és elszöknek, mások eltévednek és meghalnak.

Két ember megfagyott az erdőben télen, egy harmadikat nemrég gyerekek találtak meg egy folyóban horgászat közben. Ő 12 napja volt listán

 – számolt be róla. Csernij külön kiemelte, hogy egyes kiképzők indokolatlan agressziót tanúsítanak, és a fenyítés is rendszeres.

Hozzátette, sok embert a hadkiegészítő központok „vadásznak le”. Elmondása szerint az elfogott embereket gyakran zárt helyiségekben tartják, amíg hivatalosan be nem sorozzák őket.

Egy újonc mesélte, hogy garázsban tartották őket – ott ettek, oda jártak vécére. Amikor pedig összegyűlt egy nagyobb csoport, akkor intézték a papírokat. A rendőrök, akik ebben segítettek, pedig jutalékot kaptak ezért

 – közölte Csernij.

2025. július 15. 11:31
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője, miután Alföldi Róbert bejegyzésben bírá...
MEGHALTAK - Meghalt két magyar férfi, amikor egy részeg sofőr hátulról az autójuknak csapódott az A9-es autópályán A...
A "lengyel Kollár Kinga" vonult Magyar Péterék nemzeti menetében. Ő az, aki az Európai Parlamentben a Magyarországot...
BEKÖLTÖZTEM, NEM MEGYEK HAZA - Indul a Megasztár, itt az első élő show, a versenyzők már be is költöztek a Megaházba...
family
Azt már megszokhattuk, hogy a Megasztár mindig egy új fokozatra kapcsol az élő adásokkal, ugyanis már a tehetségkuta...
family