Elítélték Oroszország rettegett kannibálját

Az orosz sorozatgyilkos meggyilkolta három barátját, majd megette őket.

Az 51 éves Eduard Seleznev Arkhangelsk városából származik, ami Oroszország észak-nyugati részén fekszik. A férfit három barátjának meggyilkolásáért ítélték el, akikkel 2016 márciusa és 2017 márciusa között végzett.

A bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Seleznevet, akit „Arkhangelski Kannibál” néven ismernek.

Ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, de nem járt sikerrel, mivel Oroszország legfelsőbb bírósága is megerősítette az ítéletet.

A férfi a tárgyalása során beismerte, hogy megfőzte a barátjai testét, és főtt maradványaikat táplálékként használta fel. Az áldozatokat úgy gyilkolta meg, hogy ájulásig itatta őket alkohollal, majd késszúrással végzett velük.


A névtelen áldozatokról csak annyit tudni, hogy 59, 43 és 34 évesek voltak. A kannibál felvágta őket, hogy eltávolítsa az állítása szerint legfinomabb részeket a testükből, majd bezacskózva eltárolta azokat. A többit pedig bedobta a helyi folyóba.

A bíróságnak elmondta, hogy a furcsa étkezési szokásai között szerepel a helyi macskák és kutyák, valamint az utcán talált madarak és más kis állatok elfogyasztása is. Még az egyik áldozata lakásába is beköltözött, a férfi szüleinek pedig azt mondta, hogy fiuk egy másik városba ment dolgozni - írja a DailyMail.

A rendőrség beszámolója szerint a holttesteket nagyon nehéz volt a bomlási folyamatok és a hiányzó szervek miatt azonosítani.

Az orosz büntető törvénykönyv azonban nem tartalmazza a kannibalizmust, ezért a vádlottat gyilkosság és az áldozatok testrészeivel való visszaélés miatt állították bíróság elé.

A pszichiáterek épelméjűnek nyilvánították, ennek ellenére a vádlott azzal védekezett, hogy a fejében lévő „hangok” késztették arra, hogy kövesse el a bűncselekményeket.

A férfiról készült felvétel ide kattintva érhető el, amin a tetthelyet mutatja a rendőröknek.

2021. február 12. 14:41
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Rutinjában nemcsak a test, hanem a lélek is szerepet kap.
Az angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgói egy "Örökké 20" feliratú emblémával a mezükön játszanak a következő sz...
Több száz Volkswagen Transporter kisbusz sorakozott fel a Művészetek Völgyében, ahol három napon át ünnepelik a Tran...
Korabeli jelmezekbe öltözött végvári katonák játszották el a híres 1566-os ostromot a gyulai várban. Több ezren vett...
Saját felméréseik szerint ha most tartanák a választást, akkor a kormánypártok fölényes győzelmet aratnának, ezt mon...