Elfogták a győri ámokfutót, kiderült, mit rejtett az autója

Öt rendőrautó állított meg egy száguldozó opelest Győr belvárosában.

A Készenléti Rendőrség XV. Bevetési Osztály rendőrei Győrben, a Széchenyi híd és a Szövetség utca kereszteződésében február 2-án lettek figyelmesek egy rendszámtábla nélküli, gyorsan haladó személygépkocsira - közölte a police.hu.

Amikor a rendőrök követni kezdték, még nagyobb sebességre kapcsolva, több közlekedési szabályt megszegve áthajtott a záróvonalon, szabálytalanul előzött, elmulasztotta az irányjelzést, és lakóházak közé, illetve azok udvarára hajtott be, amely során gyermekek és felnőttek életét is veszélyeztette.

A Készenléti Rendőrség munkatársai időközben erősítést kértek, így további – vármegyei – rendőri egységek is bekapcsolódtak az ámokfutó megállításába. Menekülése közben a sofőr az ablakon egy kisebb csomagot dobott ki, majd egy vízelvezető árokba hajtott, ahol aztán a rendőrök egy másik autóban lévő férfi társával együtt elfogták és megbilincselték. Mivel mindketten megsérültek, a helyszínre érkező mentők könnyebb sérülésekkel szállították őket kórházba.

Forrás: ,,Győrben történt,történik, történni fog." nevű Facebook-csoport videó

Mint később kiderült, az autóból kidobott zacskó kábítószergyanús növényi törmeléket rejtett. A gépjármű átvizsgálása során feltehetően bűncselekmény elkövetéséhez használatos szerszámokra és eszközökre is bukkantak a járőrök.

A személyautót korábban kivonták a forgalomból, érvényes műszaki engedéllyel, kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezett. Miután a 48 éves győri férfit előállították a helyi rendőrkapitányságra, a drogteszt pozitív eredményt mutatott nála. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

2025. február 03. 16:31
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family