Elárverezik a világ legrégibb whiskyjét

Egy üveg The Old Ingledew-t árvereznek el júniusban az Egyesült Államokban, amit 1860-as években palackoztak.

 Az aukciót szervező Skinner szerint a georgiai LaGrange-ben palackozott párlatért 20-40 ezer dollár (6-12 millió forint) közötti leütési ár várható a június 22-30. között online rendezett licitharcban. A Georgiai Egyetemmel közösen végzett szénizotópos kormeghatározás szerint a bourbon whiskyt valószínűleg 1762 és 1802 között, az amerikai függetlenségi háború és az úgynevezett whiskylázadás idején gyártották, de az nem világos, pontosan hol.

A Skinners ritka párlatokhoz értő szakembere, Joseph Hyman közleményében azt írta, úgy vélik, a J. P. Morgan legendás amerikai bankár pincéjéből származó palacktrió egyetlen fennmaradt tagjáról van szó. John Pierpont Morgan állítólag gyakori georgiai látogatásai egyikén vásárolta az italt - mondta Skinner.

Az aukciósház szerint az 1860-as években palackozták LaGrange-ben. Akkoriban az volt az általános gyakorlat, hogy a tölgyhordós érlelés után demizsonokban tárolták a párlatot. Morgan később, az 1940-es években a palackot a dél-karolinai James Byrnes-nek ajándékozta, egy második üveg ugyanilyen italt távoli unokatestvérének, Franklin D. Rooseveltnek, egy harmadikat pedig Harry S. Trumannek.

Byrnes egy közeli barátjának, Francis Drake-nak adta az üveget, akinek családja három generáción át őrizte - olvasható az aukciósház sajtóközleményében. Noha ez a legrégibb ismert whisky, távolról sem a legdrágább: 2019-ben a Macallan Fine és a Rare 60-Year-Old 1926 lett az árverésen valaha legnagyobb összegért, 1,9 millió dollárért eladott whisky.

 

MTI

2021. április 27. 14:18
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Egy autó és egy kisteherautó ütközött össze az M4-esen, Abonynál délelőtt. A teherautó fel is borult, több sérültet ...
Nyom nélkül eltűnt egy 27 éves budapesti nő, miután hétvégén túrázni ment a Pilisbe. Kaszás Nikolett hétfőn nem ment...
Ágylepedővel fojtotta meg anyósának párját egy férfi Tiszakécskén. Azt állította, mérges lett, mikor megtudta, hogy ...
Kisiklott egy utasokat szállító motorvonat csütörtök reggel Magyarkútnál. 20-an utaztak a vonaton, közülük a MÁV két...