Elárulta szakmai titkát Szente Vajk, gyakran könyörtelen választások elé kényszerül

A hétköznapok során egészen hasonló munkát végez, mint amit a Mutasd a hangod! műsorában kell majd.

Hétről hétre két új ismert vendég segíti a Mutasd a hangod! műsorának sztárokból álló nyomozógárdáját, ezen a héten Dér Henit és Szente Vajkot láthatjuk majd szombat este a zsűrik székében. Így Hargitai Bea, Rákóczi Feri és Papp Szabi mellett a Jászai-Mari díjas magyar színész keresi majd az énekelni tudó versenyzőket, és habár a tét valójában a két civil játékos kezében van, nagyon fontos szerepe van a sztárok véleményének is.

A döntés sok esetben nehéz, az érdemes művész viszont a hétköznapi munkája során is gyakran kerül olyan helyzetbe, mely során hasonlóképpen kell „nyomoznia” egy-egy darab szereplőiért. A színház castingja ugyanis sok szempontból megegyezik a műsor tematikájával, ezért már egészen apró jelekből is felismeri, ha egy jó előadó áll vele szemben. Ezalapján már egészen le tudja szűkíteni a 400 jelentkezőt, ám amikor a legjobbak közül kell kiválasztania azt a szerencsést, aki majd színpadra állhat a darabban, akkor már egyre nehezebb dolga van.

Könyörtelen dolgok jönnek már utána, például, hogy hány centi. Egy Puskás Ferencet nem tudok egy két méteres figurának kiosztani még akkor sem, ha fantasztikusan énekel

– mesélte a rendező a pénteki Mokkában.

Mutasd a hangod! vasárnap este 18.55-kor a TV2-n!

2024. február 23. 11:02
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
KEGYETLEN - Késsel fejbe szúrta, a földön vonszolta, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes élettársát egy b...
A FAL ADJA A MÁSIKAT! - Se kép, se hang. Ki a legény a gáton? Aki osztja, vagy, aki bírja? Szemünk előtt esett össze...
family
A tavalyi súlyos balesete után újra kellett tanulnia járni. A teljes gyógyulás csaknem tíz hónapig tartott. Majd egy...
family
Emma Watson nem teszi zsebre, amit a népszerű könyvsorozat szerzője mondott róla.
A Megasztár színpada szócsatatérré változott, de nem úgy, hogy az ítészek osztották volna az észt a versenyzőknek a ...
family