Egyre kevesebb, fertőzöttekkel foglalkozó kórházra van szükség Szerbiában

Egyre csökken azoknak a kórházaknak a száma, ahol koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek, ugyanis egyre kevesebben betegednek meg - emelte ki Milika Asanin, a szerbiai egyetemi klinikai központ igazgatója a belgrádi közszolgálati televízióban hétfőn.

Mint mondta, egyre kevesebben - jelenleg 2799-en - szorulnak kórházi kezelésre, és 99-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.

Szerbia a tavalyi esztendőben több ezer lélegeztetőgépet vásárolt annak érdekében, hogy a legsúlyosabb eseteket el tudja látni, és három, kizárólag koronavírus-fertőzöttek számára kialakított kórházat is épített.

Koronavírus-fertőzés miatt a legtöbben 2020. december 27-én feküdtek kórházban, amikor 9731 beteget kellett ellátni. Lélegeztetőgépen pedig tíz nappal korábban voltak a legtöbben, akkor országszerte összesen 353 beteg szorult lélegeztetésre.

A legtöbb fertőzöttet - 7999-et - december elsején regisztrálták, az elhunytak száma pedig december 4-én volt a legmagasabb, amikor 69-en veszítették el a harcot a kórral szemben.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 568-cal 706 458-ra, Koszovóban 321-gyel 106 506-ra, Észak-Macedóniában 62-vel 154 699-re, Montenegróban 74-gyel 98 852-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 106-tal 201 999-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 17-tel 6681-re, Koszovóban nyolccal 2230-ra, Észak-Macedóniában 14-gyel 5211-re, Montenegróban eggyel 1561-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 31-gyel 8992-re emelkedett.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. május 17. 09:45
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family
Megmentette gazdája életét egy spániel Southampton-ban, az Egyesült Királyságban!
A résztvevők felvonulásával és egy fúvószenekar koncertjével megnyitották a vitorlázórepülő Európa-bajnokságot Békés...
A szombati nap után világossá vált, hogy mi a 2026-os választás tétje - ezt írta közösségi oldalán a Fidesz frakció ...
Élete első bálján máris megválasztottak az Anna bál szépének egy 18 éves budapesti lányt, azt mondta, egyáltalán nem...