Egy hét alatt 300 kilométert tett meg a PET Kupa jeladóval ellátott palackja a Tiszán

Egy hét alatt csaknem 300 kilométert tett meg a Tiszán a PET Kupa egyik jeladóval ellátott palackja, hasznos adatokat szolgáltatatva a folyón úszó hulladék útjának kutatásához és a folyótisztító akció sikeréhez - közölte a kezdeményezés szervezője csütörtökön az MTI-vel.

Mint a közleményében olvasható, a Tiszai PET Kupa az ártéri hulladék összegyűjtésén, szelektálásán és feldolgozásán túl a folyami műanyag szennyezés kutatására is kiemelt figyelmet fordít.

A jeladóval ellátott palackok útjának követésétől azt várják a kezdeményezők, hogy választ kapnak arra, hogy mekkora sebességgel haladnak a palackok az áradó folyókon, mekkora távolságot tesznek meg adott idő alatt, és, hogy hol, miért és mennyi ideig akadnak el.

"Ha ismerjük a szennyezés viselkedését, a folyótisztító akcióknak is nagyobb esélye van a sikerre" - magyarázzák a közleményben.

Az akció kezdeményezői január 7-én két helyszínen engedtek el GPS jeladóval ellátott palackot. Az elsőt Tivadarnál dobták az áradó Tisza fő sodorvonalába, míg a másikat Alsóbereckinél a Bodrogba. A palackokra erősített speciális jeladók GPS műholdas összeköttetéssel működnek.

A beszámoló szerint a bodrogi palack nem jutott messzire, napokat töltött Sárospatak alatt egy műanyag lerakatnál. Ezután továbbúszott, majd egy másik ártéri területen akadt el.

"Ez fontos adat, hiszen a tavaly januári kísérlet során két másik jelölt palack is ugyanezen a folyószakaszon akadt meg. A Tiszta Tisza Térkép adatai megerősítik, hogy ezeken a helyeken az átlagosnál is súlyosabb az ártéri szennyeződés" - teszik hozzá.

Fotó: petkupa.hu

A tiszai jeladós palack egy nap alatt Tokajig jutott, két helyen hosszabban időzött (Tiszafüred fölött, majd az Abádszalóki-öböl bejáratánál), hogy aztán egy hét és körülbelül 300 kilométer megtétele után végül a Kiskörei Vízlépcsőnél torpanjon meg.

"Az, hogy nem jutott át rajta, igazolja, hogy a duzzasztómű valódi védvonalként óvja a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. Az áradások alkalmával akár 600 köbméter feletti, körülbelül 6000 tonnányi hulladékot is képes feltartóztatni a Kiskörei Vízlépcső" - írják.

A felhalmozódó hulladékot a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szakemberei minden évben hónapokon át tartó megfeszített munkával termelik ki és dolgozzák fel, a PET Kupa önkénteseinek bevonásával.

Miután kifogták a tiszai palackot - amelynek útját minden érdeklődő folyamatosan követhetett a Hulladékmentes Tisza projekt oldalán - a vízlépcső déli, alvízi oldalán ismét útjára bocsátották, hogy újabb hasznos adatokat küldhessen a hulladék útjának kutatásához.

"Világviszonylatban is jelentős eredmény, hogy ilyen hosszú távon sikerült nyomon követni a folyón mozgó műanyag szennyezés mozgását" - emelik ki.


A közlés szerint a PET Kupa folyami hulladék térképezése a Budapesti Műszaki Egyetemen folyó hidrológiai kutatást is kiegészíti. Az egyetem kutatói azt modellezik, hogy miként terjed a szennyezés. Az elméleti eredmények jól összevethetők a PET Kupa gyakorlati tapasztalataival, a jeladós palackok mozgásával. Ezáltal a jövőben jobban, hatékonyabban lehet követni a hulladék útját és validálni a modellezést.

A kutatáshoz a Hulladékmentes Tisza projekt támogatója, a The Coca-Cola Foundation biztosítja az anyagi hátteret, ennek köszönhetően valósult meg a jeladó palackok technikai fejlesztése, tesztelése és nyomonkövetése - írják a tájékoztatóban.

MTI

2022. január 20. 17:59
Saját gyerekeit is megfélemlítette Magyar Péter
Börtönnel és intézettel fenyegetőzött.
Terhes feleségét bántalmazta Magyar Péter
Botrányos dologra derült fény.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
KNYF: nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, s...
Tények Plusz adás, 2024. március 28., csütörtök
KI LESZ A ZSŰRI? - Lázban ég az ország, egymást ölik a sztárok, hogy beüljenek a Megasztár zsűriszékébe, de kik lesz...
Micsoda formák!
Újabb szépségkirálynőt koronáztak: Ilics Szimonetta Mercédesz lett az idei Miss AMTS. Az Automobil és Tuning Show sz...
Taroltunk!
Tarolt a TV2, rengeteg díjat bezsebelt a csatorna, ott voltunk a kulisszák mögött és most mindent megmutatunk a sztá...
Vége, ezt műteni kell!
Nem foglalkozott vele, de az orvosok ráparancsoltak: irány a műtőasztal! Akkor már ő is érezte, hogy nagy a baj! Meg...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.