Egy fej lógott a rénszarvas agancsán

A párbaj során annyira egymásba gabalyodott a két állat, hogy egyikük halála után sem szabadultak egymástól. 

A szarvasok párzási idényében a tesztoszteron szintjük nagyon magasra emelkedik és ennek következtében a hímek párbajoznak a nőstényekkel való párzási jogokért.

A bakok annyira fel vannak erősödve, hogy az agancsaikat minden más bakkal összeakasztják, beleértve a halott példányokat is. A kép készítője szinte biztos benne, hogy itt is ez történt, és a fej gazdája már halott volt, amikor eltávolították testéről.

Egy másik lehetséges helyzet az, hogy a két szarvas még mindkettőjük ereje teljében párbajozott, a vesztes pedig annyira belegabalyodott ellenfelébe, hogy annak meg kellett várnia, míg a bomlási folyamat annyira előrehaladott lesz, hogy meg tud szabadulni halott társától, de a feje ott maradt. Ez csak két lehetőség, a tényleges igazság örök rejtély marad- olvasható a Nature is Metal bejegyzésében. 

Egy másik dolog, amit szem előtt kell tartani, hogy az szarvasok évente agancsot váltanak, ezért ennek a bakinak csak ezt kell megvárnia, hogy megszabaduljon társa fejétől.

 

fotó: instagram.com/natureismetal

2021. február 18. 09:11
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Nyolc méteres uszályban vonult az oltár elé Mikes Anna, a gyűrűket pedig Krausz Gábor kislánya, Hannaróza vitte oda ...
family
A lopás másnapján visszavitte az ellopott holmit, mivel rájött mégsem a megfelelő méretet „vitte” el a boltból.