Egy egyszerű sült krumpliba is sikerült csavart vinnie az egyik gyorsétteremnek, sajnos a szó szoros értelmében - Fotók

Majdnem egy vásárló foga bánta a csavaros megoldást.

Borzasztóan fel van háborodva az a brit férfi, aki az egyik gyorsétteremláncnál vásárolt ételében kis híján benne hagyta a fogát – írta hétfőn a Metro.

A 25 éves Callum Feehan 4 angol fontért, vagyis közel 1800 forintért vásárolt csomagjában, a sült krumpli között egy csavar bújt meg. A gyanútlan vevő már csak arra lett figyelmes, hogy valami zörög a szájában, miközben egy marék burgonyát rág.

Az informatikusként dolgozó férfi az egyik közösségi oldalon próbálta felvenni a kapcsolatot az étteremhálózattal, de már csak akkor méltatták válaszra, mikor körülbelül két nap elteltével a hatóságokkal fenyegetőzött.


Állítása szerint hetente egy-két alkalommal jár oda ennivalóért, és már korábban is tapasztalt hiányosságokat, de ennyire súlyosat még soha. Nem tudja hova tenni, hogy mindenkinek elkerülte a figyelmét a nem is olyan apró fémtárgy, hiszen még meg is sütötték.

A vállalat szóvivője elmondta, rendkívül szigorú eljárásokat alkalmaznak, hogy ne juthasson semmilyen idegen anyag az ételbe, éppen ezért kiemelten kezelik az efféle panaszokat, így most is elrendelték az eset alapos kivizsgálását.

2023. október 09. 13:23
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek