koronavírus

Egészségügyi vészhelyzetet rendeltek el Finnországban

A finn kormány hétfőn egészségügyi vészhelyzetet rendelt el a koronavírussal fertőzöttek számának hirtelen növekedése miatt.

Az intézkedés lehetővé teszi a kormány számára, hogy elrendelje az éttermek, illetve további iskolák bezárását, és korlátozza az egyes régiók közötti utazásokat. Az utazási korlátozásokat azonban csak az ország legsúlyosabban érintett térségeiben vezetik be március 8-tól három hétre.

Az erre vonatkozó indítványt már beterjesztették a parlament elé. Finnország nemrég lezárta határait a koronavírus korábbinál fertőzőbb mutációnak terjedése miatt.

"A kormány szükségesnek ítéli, hogy tovább korlátozzuk az emberek érintkezését" - mondta Sanna Marin miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján. "Mostantól az embereken múlik, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár" - tette hozzá.

Sanna Marin közölte azt is, hogy szükség esetén akár éjszakai kijárási tilalmat is elrendelhetnek. Az észak-európai országban eddig sikeres volt a járvány elleni küzdelem, Európában itt a harmadik legalacsonyabb a regisztrált fertőzöttek száma Izland és Norvégia után. A kormány márciusban vezetett be járványügyi korlátozásokat, amelyeket később - az esetszámok csökkenését követően - fokozatosan feloldott.

Az utóbbi két hétben azonban több finnországi régióban is növekedett a fertőzöttek száma, elsősorban az országban is kimutatott vírusmutációk nyomán, járványgócokat jelentettek a lappföldi síelőknél, a hajógyárakban és építkezéseken. Az 5,5 millió lakosú Finnországban eddig 58 064 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 742-en hunytak el a betegség következtében. Jelenleg 210 pácienst kezelnek kórházakban, az aktív fertőzöttek közül 1282 személy szervezetében a vírus mutációit mutatták ki.

 

MTI

2021. március 01. 14:12
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Nemcsak, hogy összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor, hanem igazán extra, exkluzív információkkal lepik most meg...
family