Forrás: MTI/Balogh Zoltán
Az önmagában is nevetséges magyarázkodást Karácsony most a Rónai Egonnak adott interjújában tovább tetézte, konkrétan megpróbálta elviccelni a pénzmosási botrányt, amikor azt mondta, hogy nem egy kis, hanem egy nagy ládikába gyűjtötték össze az 500 milliót.
Az is kiderült az interjúból – hogy korábbi állításával szemben – nem csak „mikroadományokról” lehetett szó. Mint mondta, nem tudja, kik adakoztak, de nagyon sok gazdag ember van. Hozzátette, azt, hogy magyar állampolgárok, vagy nem magyar állampolgárok, azt nem tudja, és azt sem, hogy miért támogatták őt. Egyedül Bojár Gábort nevezte meg, akiről tudja, hogy hozzájárult a kampányához.
Mint mondta, különböző adománygyűjtő eseményeket jött össze ez az összeg, ő azonban ezeken nem vett részt.
Érdekes részlet, hogy a félmilliárdos befizetés Karácsony miniszterelnök-jelölti kampánya után érkezett a 99 Mozgalom számlájára. Azt azonban – kevéssé hihető módon – nem tudja, hogy maradt-e még a pénzből, és azt sem tudja, hogy a következő kampányt miből fogják finanszírozni, mivel ebből fizették ki a tartozásaikat, hiszen a kampányt különböző cégeknek szervezték ki.
Karácsony Gergely tehát szinte semmit nem tud, ő ott sem volt, de szerinte minden jogszerűen történt.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a győzelemhez ennél sokkal több pénzre lett volna szükség.
Érdekesség, hogy bevallása szerint éppen az interjú előtt tárgyalt DK-s vezetőkkel.
Karácsony egyébként arra is kitért, hogy miért nem áll ki Perjés Gábor a nyilvánosság elé, és magyarázza el ő, hogy pontosan hogy történt a gyűjtés és a pénz befizetése. A főpolgármester szerint Perjés - aki egyébként maga is politikus - nem viseli jól az ilyen médiaszerepléseket.