Durván bántalmazta tanárnőjét egy 17 éves diák, majd magára hagyta

A fiú még be is szólt a vértócsában fekvő pedagógusnak. Most kapta meg a büntetését az aggresszív diák.

Az eset még 2024-ben történt Nagy Britanniában, a Paul's Academy iskolában, amikor a 17 éves Kieran Matthew nem akart átöltözni a társaival egy légtérben testnevelés órára, ezért dührohamot kapott – írta meg szerdán a Mirror.

A testnevelést oktató tanárnő igyekezett beszélni a diákkal, ám az annyira ideges lett, hogy megszorította a pedagógust, majd a földre lökte.

Az esés következtében betört a nő feje, ami olyan súlyosan sérült, hogy pillanatokon belül egy vértócsa alakult ki alatta. Még az eszméletét is elvesztette.

A tini ekkor magára hagyta a felnőttet, majd abúzáló mondatok hagyták el a száját.

Fotó: Facebook

Hülye tehén, megérdemelte

- szajkózta tette után.

Az iskola személyzete értesítette a mentőket és a hatóságokat, akik kihallgatták a szemtanúkat.

A vizsgálat során kiderült, hogy már nem ez volt az első alkalom, hogy a fiú agresszívan lépett fel, korábban diáktársait is félelemben tartotta, bántalmazta.

A napokban azonban véget ért a nyomozás. Matthew-t három év közmunkára ítélték és részt kell vennie egy mentorprogramon, amely segíti dühkezelési problémáinak leküzdésében.

2025. június 04. 14:30
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
150 ezren tüntettek a bevándorlás ellen Londonban. Egyre nagyobb feszültséget okoz ugyanis a tömeges migráció az Egy...
Hordágyon hozták le a tűzoltók a hegyről azt a férfit, aki túrázás közben sérült meg szombat délután a Pilisben. A D...
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...