Dübörög a Pride: ellenzéki dzsembori lett a felvonulásból

Többek között Szabó Tímea, Karácsony Gergely, David Pressman és Berg Dániel is részt vett a Budapest Pride-on - szúrta ki a Mandiner.

Szombat délután háromkor indult az idei Pride felvonulás a Vajdahunyad vára előtti zöldterületről, a felvonulók a Hősök teréről az Andrássy úton, majd a Teréz körúton masírozva végül visszatértek a Hősök teréhez, ahol beszédek is voltak.


Ahogy korábban, úgy most is olyan „celebek” mint Steiner Kristóf mellett baloldali politikusok is csatlakoztak a programhoz. DK-s és MSZP-s politiusok mellett megjelent a rendezvényen Szabó Tímea is a Párbeszéd részéről. 

Egymást elfogadó, csodálatos emberek között

– írta a képhez a politikus. 


Megjelent Pankotai Lili is, Karácsony Gergely főpolgármester pedig beszédet mondott a tömeg előtt, de David Pressman amerikai nagykövet is ott volt a felvonuláson.

Továbbá a Momentum is tiszteletét tette az eseményen, amelyről Berg Dániel osztott meg egy Facebook-posztot az alábbi szöveggel:

Győnyörűek vagytok, szeressétek egymást!


A DK sem maradt ki a „buliból”

Dobrev Klára is bejelentkezett a felvonulásról, az általa megosztott képeken látszik, hogy Arató Gergely is elkísérte.

Jogod van szeretni és szeretve lenni. Még akkor is, ha az államilag propagált gyűlölet minden percben igyekszik ezt megkérdőjelezni, vagy megakadályozni. Legyetek büszkék, mert minél színesebb a társadalmunk, annál sikeresebb ország leszünk!

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc felesége.


Kunhalmi Ágnes is tiszteletét tette

Deák Dániel osztotta meg a közösségi oldalán, hogy Szabó Tímea mellett Kunhalmi Ágnes, Tordai Bence, és Szabó Rebeka is részt vettek a felvonuláson. A véleményvezér így kommentálta a posztot:

Emberek, akiket soha nem látsz magyar zászlóval, de a nemzetközi nagy cégek és spekulánsok ünnepi színeibe minden évben beöltöznek!

2023. július 15. 21:42
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...