kábítószer

„Droglabort” számoltak fel Budapesten -Videó, Fotók

Több millió forintnyi kábítószert mellett, öt luxusautót is lefoglaltak a nyomozók.  

A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához. A budapesti rendőrök és a miskolci nyomozók csütörtök reggel egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket.

Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelték ki, a bérlő ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen 3 kilogramm marihuánát és 5 kilogramm amfetamint találtak, melyek értéke 21 millió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt - kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ​

A budapesti rendőrség nyomozói a 43 és a 46 éves két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket  -írta a police.hu

Címlapfotó, Fotók, Videó: police.hu

2021. január 09. 08:44
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...