repülés

Drasztikus változást hozott a légiforgalomban a vírus

Koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma 76 százalékkalcsökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 859 379 induló és érkező utas ügyeit intézte - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Rámutatnak arra, hogy a nagymértékű forgalomcsökkenés közel sem egyedülálló: az Eurocontrol adatai szerint Európa-szerte 1,7 milliárd utas "tűnt el" a légiközlekedésből, a járatok száma pedig 6 millióval csökkent a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán hozott, országonként eltérő szigorítások miatt.

Kiemelték, a nehézségek ellenére a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2020-ban is folyamatosan fogadott és indított járatokat.

A közlemény szerint 2022-2023-ra térhet vissza a 2019-es év utasforgalma. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben elmondta: már a 2021-es nyári menetrendi időszakban is várható utasszám-növekedés, amely továbbra is nagyban függ a koronavírus elleni védőoltás elérhetőségétől, hatékonyságától, valamint a járvány további alakulásától.

A vezérigazgató hangsúlyozta, a Budapest Airport készen áll a forgalom újraindulására. A tavalyi visszaesés ellenére a munka nem állt meg a repülőtéren. Számtalan beruházás elkészült, az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre is kihasználták, amelyek a normál utasforgalmi időszakban nehézségbe ütközött volna.

A Budapest Airport közleményében ismerteti, hogy 2020-ban szinte a teljes repülőtéri környezet megújult, átadták az új, 11 500 négyzetméteres utasmólót, ahol az utasok komfortos környezetben várakozhatnak a járatuk indulására, megépült a csomagosztályozási kapacitásokat 50 százalékkal megnövelő poggyászosztályozó csarnok is. Felújították a terminálépület előtti, parkolásra, illetve ki- és beszállásra szolgáló területet.

A tavaly kiépített automata rendszerek segítségével minimalizálható a személyek közötti kontaktus, továbbá a Budapest Airport a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatos fertőtlenítő takarítással biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét - írja közleményében a repülőteret üzemeltető társaság.

A címlapfotó illusztráció

2021. január 08. 16:41
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family