Dömötör: Magyar Péternek a tüntetésén elhangzott szavai botrányosak, hamisak és ízléstelenek

Magyar Péter azon szavai, melyekben Adolf Hitlert idézte, és Hitler tanítványainak nevezte a közmédia munkatársait, botrányosak, hamisak és ízléstelenek, ez a viselkedés szembemegy az Európai Parlament (EP) eljárási szabályával - közölte Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő a Facebook-oldalán pénteken.

Bejegyzésében a kormánypárti politikus arról is tájékoztatott, hogy a Tisza Párt vezetőjének kijelentése az EP gyakorlata alapján a súlyos kötelezettségszegést is kimeríti, ezért meg kell vonni a szakbizottsági elnökhelyettesi megbízatását.

Jelezte, hogy az uniós Fidesz-delegáció nevében levelet küldött Roberta Metsolának, melyben arra szólítják fel az EP elnökét, hogy tegye meg az ehhez szükséges lépéseket.

Dömötör Csaba bejegyzése szerint levelében felidézte, hogy a Tisza Párt elnöke a múlt szombati rendezvényen így fogalmazott: „Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesz, az állampárt propagandájának, a tanítványok pedig megfogadták a mesterük tanácsát.”


A fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter szavai relativizálják a náci birodalom rémtetteit, köztük a holokauszt felfoghatatlan tragédiáját; nem véletlen, hogy hazai zsidó közösségek is szót emeltek a kijelentésekkel szemben.

Hangsúlyozta, hogy mivel a fenti mondatok a magyar közmédia ellen szervezett tüntetésen hangzottak el, így egyértelmű, hogy ezekkel újságírókat minősített példátlan módon - írta levélben a képviselő, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a pártelnök "hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot vonva" sérteget magyar és európai polgárokat, és a holokauszt felfoghatatlan tragédiáját önös politikai érdekből használja fel.

Dömötör Csaba a levélben arra hívta fel Roberta Metsola figyelmét, hogy Magyar Péter viselkedése megsérti az Eljárási Szabályzat 10. cikkében lefektetett rendelkezéseket, melyek értelmében „a képviselők magatartását kölcsönös tiszteletnek kell jellemeznie, annak a Szerződésekben és különösen az Alapjogi Chartában meghatározott értékeken és elveken kell nyugodnia”.

Magyar Péter kijelentése a parlament gyakorlata értelmében az Eljárási Szabályzat 21. cikkében foglalt súlyos kötelességszegést is kimeríti, amely következtében meg kell vonni a megválasztott tisztségekre, köztük különös tekintettel a bizottsági elnökhelyettesi tisztségre vonatkozó megbízatását - hangsúlyozta Dömötör Csaba, aki arra szólította fel az EP elnökét: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a "méltatlanná vált" EP-képviselő ne láthassa el a továbbiakban az alkotmányügyi bizottság elnökhelyettesi feladatait.

Forrás: MTI / Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. október 11. 15:20
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
KEGYETLEN - Késsel fejbe szúrta, a földön vonszolta, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes élettársát egy b...
A FAL ADJA A MÁSIKAT! - Se kép, se hang. Ki a legény a gáton? Aki osztja, vagy, aki bírja? Szemünk előtt esett össze...
family
A tavalyi súlyos balesete után újra kellett tanulnia járni. A teljes gyógyulás csaknem tíz hónapig tartott. Majd egy...
family
Emma Watson nem teszi zsebre, amit a népszerű könyvsorozat szerzője mondott róla.
A Megasztár színpada szócsatatérré változott, de nem úgy, hogy az ítészek osztották volna az észt a versenyzőknek a ...
family